Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

224
fıpappal” 767 ), Isten szemében rituálisan tisztának bizonyultak. Hiszen ellenkezı esetben
elképzelhetetlen lett volna, hogy Isten Szelleme rájuk szálljon, beléjük költözzön. Ezen a
ponton annyira meghatározó fordulathoz érkeztünk, hogy egy pillanatra meg kell állnunk,
pontosan rögzíteni a „helyzetképet”, mivel az egész pogánykereszténység értelmezése az
ekkor történteken áll a továbbiakban.
3.2.1.4.3. A Szent Szellem a nem-zsidókon
Egyáltalán nem lepıdhetünk meg azon, hogy a zsidókeresztények „magukon kívül voltak a
megdöbbenéstıl” [exesztészan], amikor észlelték, hogy ezek az „istenfélı” nem-zsidók
éppúgy megkapják a Szent Szellemet, mint ık, anélkül, hogy elızetesen megtartották volna a
Törvény egészét. Ez a szituáció úgyszólván értelmezhetetlen és megemészthetetlen lehetett
számukra, és az egyetlen kétségtelen bizonyíték, amely elıttük állt, maga a megtörtént tény
volt, amire az eksztatikus verbális megnyilatkozásokból következtettek. Úgy tőnik, a teljes
megértés és földolgozás még hosszú évekig tartott – majd a pogánykeresztényekre vonatkozó
háláchikus döntésben kristályosodott ki, amit rövidesen külön tárgyalni fogok. Amit ebbıl
azonnal meg tudtak érteni a helyszínen: Isten minden bizonnyal erkölcsileg és rituálisan
egyaránt tisztának kellett hogy nyilvánítsa ezeket a Törvényt csak elenyészı töredékében
megélı nem-zsidókat, ha Szent Szellemét rájuk helyezte.
A rabbinikus irodalom szerint Bil’ám volt az utolsó nem-zsidó próféta, akin Isten Szelleme
volt – elıtte Ádám, Énóch, Noé, Sém, talán Málkícedek, valamint Jób valamennyien pogány
próféták voltak, mi több, Ábrahám is akként kezdte –, ám éppen Bil’ám bőne miatt az
Örökkévaló megvonta Szellemét a pogányoktól, úgyhogy a prófétai inspiráció csak Izraelben
mőködött – az apostolok elıtti évszázadokban pedig úgy tőnt, talán még onnan is visszavonul.
Ugyanakkor tény, hogy a messiási idıkkel kapcsolatban ismertek voltak azok a próféciák,
amelyek a Szent Szellem széleskörő kiöntetését jövendölték, különösen Jóélé, aki szerint Isten
kiönti Szellemét „minden testre” [ál kol bászár], „még a szolgákra és a szolgálólányokra is”
[v’gám ál háávádím v’ál háss’fáchót], 768 amint azt Péter már idézte is korábban. 769 A „minden
test” kifejezés kétségkívül értelmezhetı úgy is – sıt leginkább úgy –, hogy minden embert
magában foglal, nem csak Izraelt; s bár ez az értelmezés abban a korban igen-igen merésznek
tőnhetett a pogányokról való általános vélemény tükrében, Péter és a zsidókeresztények úgy
767 bÁvodá Zárá 3a. Bár ezzel homlokegyenest ellentétes véleményt is találunk, mely szerint egy pogányt nem
szabad a Tórára tanítani (bChágigá 13a).
768 Jo 2:28-29.
769 Csel 2:15-21, 33.