Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

124
(A számtalan többi vonatkozó helyet nem szükséges itt idéznem, mivel tartalmilag ezek
pontosan megfogalmazzák a lényeget.) Nézzük meg, pontosan mit is tilt ez a szöveg! Azt,
hogy az emberek készítsenek [ászá] maguknak valamilyen képmást [peszel, t’múná, távnít,
szemel] bármirıl is abból a célból, hogy az elıtt leboruljanak és azt szolgálják. 384 Ha Jézust,
mint a láthatatlan Isten látható képmását értelmezem, ez a parancsolat nincs megszegve,
ugyanis egyetlen ember sem vádolható azzal, hogy Jézust ı alkotta volna Isten képére. A tórai
parancs az ember alkotta – s így szükségképpen élettelen – kép, szobor, dombormő stb. vallási
tisztelet céljából történı készítését és alkalmazását tiltja meg.
Az élı embert azonban – és ez mindenkire vonatkozik! – maga a Tóra nevezi Isten
képmásának, amelyet nem ember, hanem Isten készített:
És mondta Isten: Alkossunk [náásze] embert, képünkre [b’cálménú], hasonlatosságunk szerint
[kidmúténú] (…) És teremtette [vájjivrá] Isten az embert az ı képére [b’cálmó], Isten képére [b’celem
Elóhím] teremtette [bárá] ıt… 385
Azt tehát, hogy az Isten által teremtett és alkotott ember a láthatatlan Isten látható képeként
is funkcionál a teremtett világban, maga a Tóra tanítja, és ebben a minıségében az ember nem
bálvány, és létezése nem bőn, hiszen nem ember alkotta ıt Isten képévé. Egy élı embert Isten
képmásának mondani tehát önmagában nem sérti meg a bálványimádás tilalmát, mert elvileg
– „formailag” – az ember valamilyen értelemben alkalmas Isten megjelenítésére a látható
világban; 386
hogy ez valójában megvalósul-e, az más kérdés: ehhez vélhetıen pontosan
ugyanúgy kell beszélnie és cselekednie, mint Isten (legalábbis a fentebbi újszövetségi
szövegrészek erre teszik a hangsúlyt).
2.2.2.7.3.1. Az „Örökkévaló képmása”
De a Tóra más összefüggésben is beszél az „Örökkévaló alakjáról/képmásáról” [t’múnát
Ádonáj], nem mint az emberrıl. Maga a fogalom tehát nem újszövetségi eredető (!), hanem a
Tórában már szerepel, mégpedig pozitívan:
384 Itt most nem kívánok belemenni abba a kérdésbe, hogy a szöveg egyáltalán mindenfajta képmás készítését
tiltja-e (tehát magát a képzımővészetet, családi fényképezést stb. is), vagy pedig az Ex 20. fejezetének 4. és 5.
verse közötti nyelvtani átkötés úgy értelmezendı (célhatározói módon), hogy csak abból a célból nem szabad
képmást készíteni, hogy azt vallási tisztelet tárgyává tegyük. A zsidóságban is az utóbbi értelmezés az
elterjedtebb az utóbbi idıkben – de bármelyiket fogadjuk is el, a mi kérdésünk szempontjából ez most nem
lényeges. (Vö. Roskó-Turán: Képfogyatkozás, 25. o.)
385 Gn 1:26-27.
386 Errıl ld. még Roskó-Turán: Képfogyatkozás, 73-78. o. „A »legitim«, természetes látványok között kitüntetett
– és kitüntetetten problematikus – az ember, akinek képmási voltát a midrás helyenként nagyon is »képszerően«
fogja fel. (…) …az ember elıtt – mint egy utcai felvonulás, processzió során a rendezık – kikiáltják: »adjatok
utat Isten képmásának (ikonin) «.” (Uo. 73. o., az idézet eredete: B’résít Rábbá 4:4.) Az ember istenképőségérıl
ld. még: bTáánít 20a-b.