Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

24
történet mítosz lenne, akkor megismétlıdhetne évente, anélkül, hogy valaha is megtörtént
volna, vagy valaha is megtörténne a valóságban. Az üdvtörténet tényei azonban igényt
tartanak a történeti hitelességre, még ha ezt a történettudomány nem is tudja tudományos
eszközökkel kezelni. Csak ebben az utóbbi értelemben nem tekinthetık történelmi tényeknek –
de a hit által, illetve maga a kinyilatkoztatott szöveg által állított múltbeli, megtörtént
tényeknek igen. Ha nem is hisszük el, hogy megtörténtek – ami jogunkban áll –, akkor sem
vonhatjuk kétségbe, hogy maga az alapszöveg állítja megtörténtüket. A szöveg üzenetének,
jelentésének korlátozását, csökkentését jelenti tehát, ha saját világnézetemnek alárendelve úgy
közelítem meg, hogy a priori elvitatom tıle, amit ı maga igényel. Kérdés, hogy ebben az
esetben a kérügma, az üzenet vajon valóban ugyanaz marad-e, mint ezt a bibliakritikusok
állítják? Véleményem szerint nem. Hiszen a szöveg azt is üzeni, hogy a tárgyalt esemény
megtörtént. Ez a különbség a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás szövegei és a mitológia között.
Mondanom sem kell, hogy ez a jelenség nemcsak a Heller nyomán példaként választott
újszövetségi történetet érinti, hanem éppígy a Tanach valamennyi beszámolóját. Ha a szöveg
azt állítja, hogy Józsua megállította a napot Giv’ónban, én pedig ezt azzal az a priori
korlátozással olvasom, hogy ez a valóságban nem történhetett meg, azaz mítosz, legendás
elem, melynek mögöttes üzenetét kell megértenem, máris leszőkítettem a szöveg üzenetét,
amely mindenekelıtt éppen azt állítja – vagyis esetleg pontosan azt „akarja” nekem mondani,
üzenni –, hogy ez a megdöbbentı dolog megtörtént. A mitológia, mivel nem követeli meg
tılem, hogy az elbeszélt történetet mint valóságos eseményt elhiggyem, 31 nem hoz létre ilyen
erıs ütközést, feszültséget a világnézetem és a történet elhivése által megkövetelt világnézet
között. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás azonban, ha egyáltalán hajlandó vagyok teljes
spektrumában szembesülni azzal, amit állít, rendkívüli feszültséget okoz, mivel modern
világnézetem kereteit szétfeszíti, felrobbantja és kétségbe vonja. Ezt a feszültséget azonban
nem biztos, hogy úgy kell megoldanom, hogy a priori leszőkítem „magamhoz” a szöveg
jelentését. „A hermeneutikai feladat abban áll, hogy ezt a feszültséget ne leplezzük el naiv
összehangolással, hanem tudatosan kibontsuk” 32 – fogalmazza meg zseniálisan Pannenberg
31 Mellékesen és utólag megjegyzem, hogy eredetileg, az ısidıkben a görög mítoszokat is történetinek érzékelték
– ha nem is a modern történettudományos, hanem a naiv értelemben –, s csak a görög filozófia allegorikus
mítoszértelmezése és az istenségeket relativizáló „felvilágosultsága” nyomán alakult ki az a hellénizmusra
jellemzı felfogás, amely a mítoszok történetiségét már nem követelte meg, csak allegorikus jelentésüket kereste.
Ez a szemlélet aztán a hellénisztikus idıkben „támadta meg” a Biblia történeteit, de még az allegorikus
értelmezés atyáinál, Philónnál vagy késıbb Órigenésznél, Ágostonnál sem „merészelte” azt állítani, hogy azok
ne történtek volna meg a valóságban. (Órigenész az édenkerti eseményeket mítosznak állította ugyan valahol,
másutt viszont kikelt az ellen, ha valaki bármely bibliai elbeszélést meg akart fosztani történeti valóságától. Errıl
részletesen lásd: Pesty: Órigenés Herméneus, valamint Auerbach: Figura)
32 Pannenberg: Hermeneutika és egyetemes történelem, 132. o.