Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

298
minden más ellen, ami ellenkezik az egészséges tanítással, amely az áldott Isten dicsıségének
evangéliuma szerint való, s amely rám bízatott. 1072
Úgy vélem, nem szükséges „tovább kerülgetnünk ezt a hegyet”: talán érthetıvé sikerült
tenni, hogy Pál itt egy filozófiai etikát és morálteológiát állít föl, a belsı motivációkról, és
nem gyakorlati hálácháról beszél. A fentiekben végig alkalmazott értelmezési elv által adott
paradigmában olvasva Pál valamennyi Törvénnyel kapcsolatos szövege felszabadul az
antinomizmus problémája alól – legalábbis ha nem a szóbeli Tan értékrendje felıl nézzük. Ha
ugyanis a rabbinikus judaizmus szempontjából közelítjük meg Pált, akkor lehetetlen
felszabadítani a törvényellenesség vádja alól, hiszen a rabbinikus judaizmus nem fogadja el,
hogy Jézusban mint Messiásban elérkezett a Jirmeja-féle „új szövetség”, s így a Tórának csak
belsı kontrollként kellene érvényesülnie. A rabbinikus judaizmus ragaszkodik a Tóra
heteronóm erkölcsként, külsı kontrollként való funkcionálásához is; és nem ismeri el, hogy a
messiási kor elkezdıdött. Bár az utóbbi állítást árnyalhatjuk annyiban, hogy a Talmud egy
elfogadott véleménye így beszél:
Élíjáhúnál taníttatott: A világ hatezer évig létezik. Kétezer év pusztulás [tóhú], kétezer év Tóra,
kétezer év a Messiás napjai – de bőneink miatt [ezek az évek] terméketlenek [sár’vú, kiszáradtak]. 1073
A kommentárok szerint a háromszor kétezer év hagyományos számlálása a következı:
Ábrahám 52 évesen kezdett embereket az igaz Isten imádására téríteni, és Ádámtól eddig
pontosan kétezer év telt el; Ábrahám 52. évétıl a Második Szentély lerombolása (ez a
rabbinikus felfogás szerint i. sz. 68) utáni 172. évig (i. sz. 240) tartott a Törvény kétezer éve;
azóta a szintén kétezer éves messiási kor tart, amelynek már az elején meg kellett volna
jelennie a Messiásnak, ám ez a bőnök miatt elmaradt, késik, halasztást szenved, így az azóta
eltelt évek elvesztek (terméketlenekké váltak). A hetedik ezer év a világ-szombat lesz. Maga a
Talmud is elismeri tehát, hogy a Tóra kora legkésıbb i. sz. 240-ben véget ért (Ráv szerint
addigra minden elképzelhetı vég-idıpont elmúlt 1074 ). Ezt azonban nyilván nem úgy értik,
hogy utána a Tóra érvényét vesztené, hanem – a többi rabbinikus nyilatkozattal összhangban
– úgy, hogy a Messiás Tórájának (a Messiás által tanított és értelmezett Tórának) kellene
érvénybe lépnie – amely azonban Izrael bőnei miatt nem történt meg. Ez a koncepció nagyon
könnyen harmonizálható lenne a páli „új szövetség”-felfogással, és azt is megmagyarázná,
hogy ha egyszer elérkezett az „új szövetség”, a messiási Tóra kora, akkor miért nem valósult
ez meg mégsem Izrael életében.
1072 1Tim 1:6-11.
1073 bSzanhedrin 97a-b.
1074 bSzanhedrin 97b.