Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

40
csak felszíni jellegő, vagyis a lényeg tekintetében nem releváns, és könnyen kiküszöbölhetı;
valamint, hogy ez a különbség vagy ellentmondás abból fakad, hogy ma fejlettebb a tudásunk,
mint az ókori emberé – mivel az emberiség fejlıdik, és nem hanyatlik –, ezért a
különbséget/ellentmondást úgy kell feloldanunk, hogy az ókori szövegnek kell „feladnia
álláspontját”, mely korszerőtlen, azaz téves, és nem minekünk. Azonban e feltételezésünk
mindkét említett aspektusa (a közös alap és a fejlıdés feltételezése) szintén modern,
humanista, felvilágosult világszemléletünk eleme, amelyeket a kinyilatkoztatott szöveg
világnézete nem okvetlenül oszt. A Szentírás világszemlélete egyrészt perben áll 72 a
„világgal”, az „emberrel” – a Tanachban különösen a pogánysággal, az Újszövetségben a
„jelenlegi gonosz világkorszakkal” –, azaz nem alapvetı egységet tételez föl önmaga (a szent)
és a világ jelen állapota (a profán) között, hanem antagonisztikus ellentétet; másrészt a
történelemben nem fejlıdı, hanem dekadens, hanyatló tendenciát lát, azaz a mai embert és
kultúráját a réginél spirituálisan alacsonyabb színvonalúnak és folyamatosan romlónak láttatja
(ezt a nézetet teljes mértékben osztja a rabbinikus irodalom, és az Újszövetség is). Mi van
tehát akkor, ha a két világnézet között valódi ellentét feszül, ahogyan ezt a zsidóság érzékelte
a hellénizmussal való élet-halálharcában, a kereszténység a római birodalom szellemiségével
szemben, vagy a mai ortodoxia és ultraortodoxia a modernizmussal szemben? Mi van akkor,
ha a kinyilatkoztatott szöveg nem kibékülni akar az emberiség jelenlegi állapotával, hanem
ütközni vele, és azt alapjaiban kritizálni, kétségbe vonni?
Ezen a ponton vetıdik fel a fundamentalizmus problémája is, amelyrıl Heller így ír: „A
fundamentalizmus is csak a modern tudomány termelte tudás bizonyos ágait kérdıjelezi meg,
így például a darwinizmust (…) De a világi tudás esetében a fundamentalista ideológiák csak
alárendelt és esetleges szerepet játszanak, mert ha nem ezt teszik, közösségük nem bizonyul
életképesnek. (…) Ennek az új [ökumenikus] vallási identitásképzésnek – melyben
bibliakutatók, történészek, filozófusok és teológusok vesznek részt – ma már nem a
tudománnyal kell megharcolnia, hanem a fundamentalizmussal. Mások tehát a konfrontáció
terei, mint ezelıtt. (…) a vallásoknak a fundamentalista nyomásnak ellenállva kell
nyitottságukat és ezzel párbeszédre való képességüket megóvniuk ahhoz, hogy hitelesen
tudjanak kritikusak és ugyanakkor modernek lenni. A fundamentalizmus ugyanis nem
elsısorban a szekularizált világ számára jelent veszélyt (kivéve, ha politikai hatalomra jut,
mint Iránban, ami teljesen valószínőtlen a zsidó s fıleg a keresztény fundamentalizmus
ember számára Tanachban. Tehát az említett elıfeltevés nem közös nevezıje a modern és a kinyilatkoztatott
világnézetnek.
72 Vö. Hos 4:1-4.