Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

256
Akkor Pál maga mellé vette ezeket a férfiakat, és a következı napon velük együtt megtisztulva bement
a Templomba, ahol közölte, hogy mikor telnek le tisztulás[i fogadalm]uk napjai, ameddig
mindegyikıjükért bemutatják az áldozatot. 877
Ezt a részletet már alaposan elemeztem a 3.1.1.2. alfejezetben a zsidókeresztények
tekintetében. Most Pál vonatkozásában vonom le következtetéseimet.
Jól látható, hogy Pállal szemben a vád, mely szerint a zsidókat is arra tanítja, hogy hagyják
el a Törvényt, a legkorábbi idıktıl megfogalmazódott, és még a zsidókeresztény tömegekben
is elterjedt. Ugyanakkor ez a szöveg azt is világosan állítja, hogy ez a vád hamis. Éppen
cáfolata érdekében kérik fel Pált Jakabék a Szentély rituális istentiszteletében való nyilvános
részvételre.
A szövegrész értelmezésében alapvetıen két út áll elıttünk. Vagy feltételezzük, hogy 1. az
antinomizmus Pállal szembeni vádja valójában igaz volt, de az ıskeresztény vezetık
igyekeztek azt a hamis látszatot kelteni, mintha nem lenne az; vagy pedig 2. ık egyenesen és
ıszintén cselekedtek, és ebben az esetben a törvényellenesség vádja hamis volt, félreértésen
alapult. Az elıbbi esetben ismét két lehetıség adódik: 1. Pál tudta, hogy ı valójában
törvényellenes, de Jakab és a többiek nem, tehát ıket is félrevezette, és képmutató módon,
ideiglenes kompromisszumot kötve saját meggyızıdése ellenében, vett részt a Szentély-beli
istentiszteleten; vagy pedig 2. mindannyian tudták, hogy Pál valójában antinomista, és együtt
vezették félre a zsidókeresztények tömegeit.
Elvileg bármelyik nyomon elindulhatunk, azonban itt olyan súlyú, a hit tisztaságát olyan
mélységeiben érintı kérdésrıl van szó, hogy amennyiben azt feltételezzük, hogy Pál ebben a
kérdésben kompromisszumot kötött saját – antinomista – lelkiismerete kárára, és képmutató,
hazug módon félrevezette a zsidókeresztényeket, akkor vallási vezetıként, apostolként
teljesen diszkvalifikálódik, és tekintélyét elveszti – így írásai sem képviselnek a továbbiakban
különösebb értéket, és az Újszövetség jelentıs része a továbbiakban aligha tekinthetı a
keresztények számára szent írásnak. Ugyanez a helyzet áll fenn akkor is, ha a többi
zsidókeresztény apostol és vezetı is részese volt ennek a turpisságnak. Mindkét esetben
abbahagyhatjuk a Törvény és az Újszövetség kapcsolatának további kutatását, mivel maga az
alapszöveg súlytalan és komolytalan.
Vegyük azonban észre éppen ezért, hogy a szöveg közeli olvasata semmi hasonló
visszásságra nem utal, még burkolt formában sem. Ha tehát feltételezzük ezekrıl az
emberekrıl, akik valamennyien késıbb az életüket áldozták fel hitük melletti tanúságtételként,
hogy itt mindannyian ıszintén beszéltek és viselkedtek, akkor igaznak kell tekintenünk azokat
877 Csel 21:17-26.