Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

77
Ezzel szemben ugyanakkor a szombatot „élvezetnek”, „gyönyörnek” kell hívni, 188 amivel
nehezen egyeztethetı össze az éhezés (mint ahogy a pihenéssel is). Ezért ezen a napon
háromszor kell enni, 189 evéssel, ivással és szép ruhákkal kell megtisztelni, és tilos böjtölni. 190
Jézus elsı érve Dávid esetére épül, akinek a fıpap odaadta, ı pedig megette a „színrıl való
kenyereket” [lechem háppánim], sıt társainak is adott, Saul elıl való menekülésekor, 191 holott
ez a Tóra szerint nem volt megengedve számára. 192 A Talmud különbözı érvekkel igyekszik
menteni Dávid tettét, 193 de ezek között a döntı ismét a pikkúách nefes, az életvédelem elve. 194
A Misna még jóm kippúrkor is megengedi az étkezést – még akár tisztátalan étel megevését is
–, ha valakit búlmósz (farkaséhség, mohó étvágy, a görög bulimoszból) fog el, 195 „amíg a
szemei kivilágosodnak”; 196 az ezt kommentáló g’márá pedig sokféleképpen igyekszik
meghatározni e fogalom tartalmát és jellemzıit, 197 de a végkövetkeztetés mindenképpen az
lehet, hogy azért oldja fel az étkezési tilalmat, mert az ilyen éhségnél fennáll az
egészségkárosodás (ájulás) veszélye. Az evangéliumok nem tartalmaznak semmilyen utalást
arra nézve, hogy a tanítványok mennyire voltak éhesek, mint ahogy a Tanach sem – sıt a
rabbinikus irodalom sem – arra, hogy Dávid és társai mennyire voltak azok. Mindenesetre
Jézus – illetve Dávid – döntése farizeus szemmel nézve csak akkor lehetett volna helyes, ha
valamennyien ájuláshoz közeli állapotban lettek volna – ami nem valószínő. Az viszont
nagyon is lehetséges, hogy ennyire részletesen még nem volt szabályozva akkoriban a kérdés,
így tehát vitatható volt.
Jézus második érve arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szentélyben a papok nem tartják meg
a szombatot, hiszen a Tóra írja elı nekik az áldozatok bemutatásának munkáját. Majd azt
állítja, hogy „a Szentélynél nagyobb van itt”, tehát messiási mivoltára célozva ismét a kál
váchómer szabályt alkalmazza annak bizonyítására, hogy amit a papok megtehetnek a
Szentély szolgálatában, azt az ı tanítványai is megtehetik a Messiás szolgálatában. Hogy
önmagát, testét Jézus templomnak tekintette, az explicit módon megjelenik az
188 Jes 58:13.
189 bSábbát 117b-119b (és számtalan más hely).
190 Táánit 27b.
191 1Sám 21:1-6.
192 Lv 24:8-9, 21:22.
193 bM’náchót 95b-96a.
194 Rási ezt a bJómá 83a alapján úgy kommentálja, hogy búlmósz, azaz ájuláshoz közeli éhség (lásd késıbb) vett
erıt rajtuk, vagyis közvetlen életveszély állt fenn, ezért ehettek a szent kenyérbıl. (De ez az összefüggés csak a
középkorban lett kimondva, a Talmud még nem állítja. Nem is valószínő, hogy Dávid és emberei egyszerre
kerültek volna a búlmósz állapotába. Az is elképzelhetı, hogy az üldözöttség, a menekülés tette életfontosságúvá
a táplálkozást.)
195 bJómá 83a.
196 Vö. 1Sám 14:28-29.
197 bJómá 83a-b.