Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

56
alapvetı természeti (fizikai, kémiai, biológiai, sıt akár matematikai) törvény átmenetileg nem
mőködött, nem volt érvényben, s ezáltal mehetett végbe a történés. Ilyen objektív csodának
tekinthetı a Szentírás számos elbeszélése (ha közeli olvasatban nézzük, azaz ha a leírás
minden szavát komolyan vesszük): például Izsák fogantatása, a Tíz Csapás, a tenger és a
Jordán kettéválása (melynek során „a vizek megmerevedtek” és „falként álltak kétfelıl”), az
„intelligens” tőz- és felhıoszlop jelenléte a pusztában, a hét hat napján negyven éven át hulló
manna, a nap Józsua általi megállítása, a napórán az árnyék visszamenetele Jesája idejében,
Dániel vagy Jesája hihetetlenül pontos prófétai elırejelzése stb., stb. Az objektív csoda
lehetıségét sem a materialista-ateista, sem a deista, sem a panteista világkép nem ismeri el, a
szesszacionizmus pedig csak a bibliai múltra vonatkozóan tudja elfogadni.
Ebbıl a világnézeti ellentmondásból fakad, hogy a modernista bibliainterpretáció, amely
világképének alapjaként magáévá tette a felvilágosodás materialista, deista vagy panteista
felfogását, a Szentírás csoda-történeteit valamilyen irányban megpróbálja feloldani, e
világnézeti alapokhoz idomítani. Vagy arra tesz kísérletet, hogy a bibliai beszámoló közeli
olvasata szerint objektív csodaként elmondott történetet szubjektív csodává értelmezze át –
mert ezt még el tudja fogadni –, s így keletkeznek azok az elméletek, melyek például a Tíz
Csapást és a tenger kettéválását a váratlanul nagy sáskajárással, a vörös sivatagi homok
nagyarányú Nílusba szóródásával, egy váratlan járvánnyal, meteoresıvel és a Szantorini
vulkán felrobbanása által keltett szökıárral hozzák kapcsolatba, mint amelyek mind
„beleférnek” a természetes folyamatok menetébe, és csak mintegy „összehangolásuk” mögött
feltételezhetünk egy természetfölötti akaratot. Természetesen ez a hozzáállás a szöveg számos
elemét, szavát, jelzıjét, összefüggését kénytelen zárójelbe tenni, költıi túlzásnak minısíteni
vagy az ókori ember – feltételezés szerint – sajátosan szubjektivista, a mitikus és valóságos
között különbséget nem mindig tevı elbeszélésmódjának tulajdonítani – vagyis alkalmatlan a
közeli olvasásra. Mindenkinek szíve joga abban hinni, amiben akar vagy tud, én csak annyit
állítok, hogy ez a viszonyulás a szöveg teljes jelentéstartományát a priori leszőkíti annak
érdekében, hogy a modern világnézet számára elfogadhatóvá, valószerőbbé és valószínőbbé
tegye. Ha ezt végképp nem lehet megcsinálni, mert a kinyilatkoztatás annyira erısen és
félreérthetetlenül állítja az esemény megtörténtét, akkor teljes egészében a mítosz, a legenda
mőfajába soroltatik át az elbeszélés; ha pedig próféciáról van szó, akkor utólag megírt
szöveggé (Deutero-Jesája, Dániel) minısítik át. A modern ember ilyenkor egyszerően nem
tudja elképzelni, hogy másképp is lehet helyesen gondolkozni, mint ahogy ı teszi.
A kinyilatkoztatás és a biblikus teológia szemszögébıl nézve természetesen mind a
szubjektív, mind az objektív csoda könnyen, minden ellentmondás nélkül értelmezhetı. Isten,