Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

29
vagy ezeket – a világ legnagyobb hamis ideológiagyártójának kellene tartanunk, aki
egyáltalán nem méltó arra, hogy akár csak egyetlen betőt is elolvassunk tıle mint Isten hamis
tanújától. Ugyanis ha csak mítoszt, tanmesét akart elmesélni, ahhoz nem lett volna szükséges,
hogy explicite, évre pontosan – hamisan – állítsa, hogy a látomás mikor adatott, hiszen ez, egy
évszám megadása, történeti jellegő állítás, s még azt is nyomatékosan hozzátegye: „igaz a
szó”. Az pedig egészen hajmeresztı, hogy könyvét még visszavonhatatlanul szentnek is
tartsuk, hacsak nem akarunk teljesen bolondot csinálni magunkból. Ebben az esetben a
szövegnek ez a végsı üzenete.
Nézzük a második példánkat, amely hasonló ehhez. Jesája 40-66. fejezeteit a vallástörténeti
paradigma más kéz vagy kezek mőveinek tartja, mint a megelızı fejezeteket. Ennek legfıbb
oka, hogy a szöveg nagyon világosan beszél a babilóni fogságról, majd az onnan történı
visszatérésrıl, mi több név szerint megemlíti Küroszt (Kóres), mint aki engedélyt ad a
Szentély újjáépítésére stb. Jesája i. e. 700 körül élt, azaz ezeket az eseményeket mintegy
négyszáz évvel megelızıen. Az ı korában a babilóni birodalom még nem is létezett,
Babilónia asszír elnyomás alatt élt, illetve épp csak felszabadult alóla, a Szentély még állt, a
nép, legalábbis Júda a Szentföldön élt. Könyvének kézirataiban semmiféle cezúra vagy
hasonló nem jelzi, hogy a 39. és a 40. fejezet utólag lett volna összetoldva; köztudottan némi
meglepetést okozott a vallástörténészek számára, hogy a Qumránban talált tekercsben éppúgy
nem találtak toldásra utaló jelet, mint a majd’ ezer évvel késıbbi, elsı maszorétikus
kéziratokban. De nem utal ilyen illesztésre a Szeptuaginta sem, tudomásom szerint a
rabbinikus irodalom sehol sem említ ilyesmit, az Újszövetség egyértelmően mint Jesáját idézi
ezeket a szövegrészeket, és így tovább. A problémát tehát nem stílusbeli különbségek vetették
fel, hanem az, hogy a modern, természettudományos világnézet nem tud mit kezdeni azzal,
hogy valaki négyszáz évre elıre pontosan közöl tulajdonneveket, 42 olyan eseményeket,
amelyekre az ı korában még halványan sem utalnak történelmi folyamatok (tehát nem egy
nagyon elırelátó „népi” politológus elemzésérıl van szó, ahogyan ez a paradigma a prófétákat
látni és láttatni szereti). A hipotézist utólagosan természetesen stiláris és hasonló érvekkel is
alátámasztották (melyeket érdekes módon 1500 évig egyetlen rabbi vagy teológus sem vett
észre), de a fı érv az elmélet mellett mégiscsak az, hogy ennyire pontosan nem lehet
megmondani a jövıt. És magától értetıdı módon biztos történelmi tényként tanítják mindezt
a világ valamennyi egyetemén.
42 Bibliai példa azonban van rá máshol is: 1Kir 13:2.