Az Újszövetség és a Tóra - Or-Zse

49
teljes felbontásához vezet. A sola Scriptura elvét következetesen alkalmazva a Scriptura
végül megsemmisül (így aztán a sola is elveszti vonatkozását). Az akkurátusan feltekert, szép,
gömbölyő gombolyag csak anyagában azonos a pulóverrel – hidegben azonban nem lehet
felvenni. A Biblia anyaga megmaradt, lényege azonban visszafordíthatatlanul megváltozott,
más lett, azaz, mint Biblia megsemmisült.
A másik lehetıség – amennyiben ragaszkodni kívánunk a Tanach, illetve az Újszövetség
külön-külön, vagy épp együtt is fennálló egységéhez –, hogy elfogadjuk: a Szentírást valami
rajta kívüli tartja fenn, s hogy az ehhez való ragaszkodásunk oka nem tudományos, hanem
hitbeli. Ezzel azonban a klasszikus és radikális protestáns elvtıl, s vele a fundamentalizmustól
eltávolodunk. A kérdés ezek után az, hogy mi ez a Biblián kívüli kinyilatkoztatás. Ezt a
teológiai kérdést csak egy olyan teológia rendszerében tehetjük fel, amely nem pusztán
biblikus teológia, vagyis amely több mint a szentírási szöveg önmagában való elemzése
(közeli olvasata), hiszen Biblián kívüli szempontra és szempontból kérdez.
A klasszikus judaizmus szempontjából a válasz az, hogy a Tanach szövegét és kánonját
Ezra és társai már megszerkesztették (jóllehet a ma használt szöveg a maszorétákig még
formálódhatott), majd a javnéi Szanhedrin véglegesen szentesítette. Tekintve, hogy akárhogy
is történt, a Tanach egyetlen könyve sem tartalmazza sem a könyvek felsorolását, sem a
szöveg abszolút pontos hitelesítését, elsı megközelítésben nem mondhatunk mást, mint hogy
zsidóság számára bizonyos értelemben a szóbeli Tan hordozza az írottat, a hagyomány
igazolja a Szentírást – és persze viszont is.
A kereszténység esetében kicsit más a helyzet. A Tanach, azaz az Ószövetség tekintetében
az egyház a zsidóság által szentesített szöveget fogadja el – eltekintve most a katolicizmusban
a tridenti zsinat által a 16. században bevett deutero-kanonikus könyvektıl, melyek státusza
alacsonyabb rendő a többieknél, valamint a Vulgáta elfogadott szövegétıl, amely
kismértékben eltér a maszoréta szövegtıl (bár persze ebben a kérdésben filozófiailag egyetlen
betőnyi eltérés is kozmikus jelentıségő) –, mindenesetre az egyház egészében véve nem
okvetlenül kívánja felülbírálni a zsidóság hagyományos döntését a kánon vagy a szöveg
kérdésében. 99 Az Újszövetség kánonját pedig a gyülekezetek hagyománya alapján a 4.
században rögzítik. Ha csak ezt nézzük, akkor itt is ugyanazt kell mondanunk, amit a zsidóság
esetében: a hagyomány hordozza, igazolja, tartja fenn az Írást (miközben persze más
vonatkozásban a hagyomány az Írásra építkezik). Van azonban egy döntı teológiai különbség
a zsidóság és az egyház között mindebben. Ez pedig az, hogy míg a zsidó szóbeli Tan nem
99 Ezzel részletesebben is foglalkozom majd a 3.2.2.1.1. A Tanach kánonjának és szövegének problémája c.
alfejezetben.