Stephen King

– Big Johntól hallom, hogy tudsz szájról olvasni – mondta. – Azt is mondja, hogy szeretne olyan
állást találni neked, ahol kereshetsz, ezért szeretnék meggyőződni róla, hogy nem halsz-e meg a
keze között. Vedd le az ingedet.
– Szent ég, odas! – mordult föl Baker.
– Hát, szép munkát végeztek, meg kell hagyni. – Soames ránézett Nickre, majd szárazon azt
mondta: – Fiam, kis híján elveszítetted a bal dididet. – Egy fél hold formájú sebhelyre mutatott,
éppen a mellbimbó fölött. Nick hasa és bordái úgy festettek, mint egy kanadai napfelkelte. Soames
megnyomkodta, végigkopogtatta, alaposan belenézett a szembogarába. Végül megvizsgálta Nick
metszőfogainak romjait, az egyetlen részét a látványos zúzódások között, ami még igazán fájt.
– Ez piszkosul fájhat – mondta. Nick szomorúan bólintott. – Ki fognak esni – folytatta Soames. –
Te... – Gyors egymásutánban háromszor tüsszentett. – Bocsánat.
Kezdte visszarakosgatni eszközeit fekete táskájába.
– A prognózis kedvező, fiatal barátom, ha nem ér villámcsapás, és elkerülöd Zack piáldáját. A
beszédproblémád testi természetű, vagy a süketségedből ered?
"Testi. Születési fogyatékosság", írta Nick.
Soames bólintott. – Hát az nagy baj. De próbáld derűsen felfogni, és adj hálát Istennek, hogy
nem az agyadat kavarta meg. Fölveheted az ingedet.
Nick engedelmeskedett. Kedvelte Soamest; a maga módján Rudy Sparkmanra emlékeztette, aki
egyszer azt mondta, Isten a süketnéma férfiaknak öt centi pluszt adott övön alul, hogy egy kicsit
kárpótolja őket azért, amit a kulcscsont fölött elvett.
– Majd szólok a gyógyszertárban, hogy adjanak utánpótlást fájdalomcsillapítóból – ígérte
Soames. – Szólj ennek a pénzeszsáknak itt, hogy fizesse ki.
– Hohó! – mondta John Baker.
– Több suskát tett félre lekvárosköcsögökben, mint ahány rücske van a varacskos disznónak –
folytatta Soames. Ismét tüsszentett, megtörölte az orrát, beletúrt a holmijába, és elővett egy
sztetoszkópot.
– Kívül tágasabb, papus, különben lecsuklak ivásért és garázdaságért – mosolygott Baker.
– Ja, ja, ja – bólintott Soames. – Egy napon túl szélesre nyitod a szádat, és beleesel. Vedd le az
ingedet, John, lássuk, akkorák-e a dudáid, mint szoktak.
– Vegyem le az ingemet? Minek?
– Mert a feleséged azt akarja, hogy megnézzelek, azért. Úgy gondolja, hogy beteg vagy, és Isten
tudja, miért, de nem szeretné, ha még betegebb lennél. Pedig elégszer mondtam neki, hogy nem
kellene bujkálnunk többé, ha te alulról szagolnád az ibolyát. Mozgás, Johnny. Mutasd az irhádat.
– Csak egy kis megfázás volt – mondta Baker, és kelletlenül kigombolta az ingét. – Ma reggel jól
érzem magam. Komolyan, Ambrose, te még nálam is pocsékabbul krahácsolsz.
– Azt nem te mondod az orvosnak, hanem az orvos mondja neked. – Miközben Baker lehámozta
magáról az ingét, Soames Nick felé fordult, és azt mondta: – Tudod, azért furcsa, hogy éppen most
törjön ki a járvány. Mrs. Lathrop ágynak esett, az egész Richie család ugyancsak, a Barker Roadon
a legtöbb nímand majd' kiköpi a tüdejét. Még itt is krákog Billy Warner.
Baker kiveckölődött a trikójából.
– Na tessék, mit mondtam? – kérdezte Soames. – Hát nem csodásak a lökhárítói? Még egy ilyen
hozzám hasonlatos vén pöcs is kanos lesz tőle.
Bakernek elakadt a lélegzete, ahogy a sztetoszkóp hozzáért. – Jesszus, de hideg! Mit csináltál
vele, mélyhűtőbe tárolod?
– Lélegezz – mondta Soames elkomorodva. – Most engedd ki.
Baker kilélegzése gyenge köhögésbe fulladt.
Soames hosszú ideig vizsgálgatta a seriffet. Elölről és hátulról, mindkét oldalon. Végül eltette
sztetoszkópját, egy lapoccal lenyomta Baker nyelvét, és belenézett a torkába is. Utána kettétörte a
falapot, és a szemétbe dobta.
– Na? – kérdezte Baker.
Soames belenyomta jobb keze ujjait Baker nyakába, közvetlenül az állkapocs alatt. Baker
összerándult.