Stephen King

Úgy értem, sose mutatták, ahogy a hapsik kinyalják a köcsögöt, szőrös pitét esznek, szakállas
kagylót kajolnak, érted, mire gondolok, de némelyik csajszinak az álláig ért a virgácsa, érted, hogy
mija faszról beszélek?
– Hát persze – mondta Szemétláda.
– Remek pofa vagy. Ne is mondd, majd én mondom.
A Kölyök a halott tévére bámult. – Te béna picsa – mondta, és rálőtt. A képcső nagy, üres
pukkanással robbant szét. Üveget okádott a szőnyegre. Szemétláda Ember fölkapta a karját, hogy a
szemét védje, és a söre közben kiömlött a zöld nejlonszőnyegre.
– Nimá, a béna faszt! – kiáltotta a Kölyök. A hangjából mérhetetlen megbotránkozás sütött. A
45-ösével hirtelen Szemétládára célzott, a cső akkorának tűnt, mint egy óceánjáró kéménye.
Szemétláda heréje összehúzódott. Arra gondolt, hogy összevizelhette magát, de nem volt benne
biztos.
– Ezért szétcsapom a burádat – mondta a Kölyök. – Kiöntötted a sört. Ha más lenne, egy szót se
szónék, de Coorst öntötté ki. Én, ha tehetném, Coorst hugyoznék, elhiszed ezt az avétos vakért?
– Hát persze – suttogta Szemétláda.
– És gondolod, hogy manapság főznek még Coorsot, Szemétkém? Olyan kurvára valószerűnek
tűnik?
– Nem – suttogta Szemétláda. – Nyilván nem.
– Kurvára igazad van. Ez egy veszélyeztetett fajta. – Kissé megemelte a fegyvert. Szemétláda
Ember arra gondolt, hogy vége az életének, most biztosan vége. Azután a Kölyök ismét lejjebb
engedte a fegyvert... egy kicsit. Tökéletesen üres lett az arca. Szemétláda sejtése szerint ez azt
jelentette, hogy a Kölyök mélyen elgondolkodik. – Mondok valamit, Szemétke. Kapol egy másik
dobozzal, oszt benyomod. Ha az egészet be tudod nyomni, akkor nem kűdelek el a Cadillac
Ranchra. Elhiszed ezt az avétos vakért?
– Mi... mi az, hogy benyomni?
– Jézus Krisztus, haver, olyan hülye vagy, mint egy kűcsónak! Megiszod az egész dobozzal
anékül, hogy megállnál, ez a benyomni! Hol tőtötted az idődet, abba a kibaszott Afrikába? Jól
figyelj, Szemétke. Ha beléd kell erisztenem egyet, igyenest a szemedbe kapod. Ezt a szart
dumdummal tőtöttem meg. Kinyit, mint a pinty, és odatálal vacsorának a svábbogarak elé ezen a
szemétdombon. – Intett a pisztolyával, miközben mereven nézte vörös szemével Szemétládát. A
felső ajkán sörhab száradt.
Szemétláda odament a kartonhoz, kiválasztott egy sört, és meghúzta a kupakot.
– Rajta. Minden cseppet. És ha kiokádod, akkor neked annyi.
Szemétláda ember fölfelé fordította a doboz alját. A sör lefelé gurgulázott a torkán. Görcsösen
nyékiekéit, ádámcsutkája föl-le járt, mint egy majom a rúdon. Amikor a doboz kiürült, a lábai közé
hajította, végtelennek tűnő küzdelmet folytatott a hányinger ellen, majd egy hosszú, visszhangos
böffenéssel visszanyerte az életét. A Kölyök hátravetette fejecskéjét, és csilingelő gyönyörűséggel
nevetett. Szemétláda émelygő vigyorral megtántorodott. Egyszerre már nem kicsit volt részeg,
hanem nagyon.
A Kölyök elrakta a fegyvert.
– Jól van. Nem rossz, Szemétláda Ember. Nem is olyan kibaszott rossz.
A Kölyök tovább ivott. Összegyűrt dobozok halmozódtak a motel ágyán. Szemétláda egy doboz
Coorst fogott a térdei közé, abból kortyolgatott, valahányszor úgy tűnt, hogy a Kölyök
helytelenítőleg pillant rá. A Kölyök megállás nélkül motyogott, a hangja egyre kásásabb és
déliesebb lett, ahogy nőtt az üres dobozok halma. A helyekről mesélt, ahol járt. Versenyekről,
amelyeket megnyert. Egy rakomány anyagról, amelyet a mexikói határon hozott át egy mosodai
teherautóban, aminek 442 lóerő volt a motorházában. Csúnya ügy volt, mondta. Az egész anyag
csúnya, elcseszett dolog. Ő maga sohasem érintette, de cimbikém, ha az ember néhány fuvarnyit
elintéz ebből a szarból, akkor arany vécépapírral törölheti a seggét. Végül kezdett bóbiskolni, kis,
vörös szeme egyre hosszabb időszakokra csukódott le, azután kényszeredetten ismét félárbocra
emelkedett a szemhéja.