Stephen King

– Sally!
Mormolás.
– Kelj föl, Sally!
Hangosabb mormolás: hammáá békét.
Erősebben rázta.
– Kelj föl! Föl kell kelned!
Charlie.
Charlie hangja. Őt szólongatja. Mióta?
Sally fölmerült az álom mélyéből.
Először az éjjeliszekrényen álló órára pillantott és látta, hogy hajnali negyed három van. Charlienak
nem szabadna itt lennie; szolgálatban van. Ekkor nézte meg alaposabban, és valami felpattant
benne, valami gyilkos előérzet.
A férje halálsápadt volt. A szeme riadt, és kidülledt. Egyik kezében a kocsi kulcsát tartotta. A
másikkal még mindig őt rázta, noha ő már kinyitotta a szemét. Mintha Charlie-nak nem jutna el a
tudatáig, hogy a felesége fölébredt.
– Charlie, mi az? Mi a baj?
Charlie mintha nem tudta volna, mit mondjon. Ádámcsutkája görcsösen fel-alá járt, de a kis
szolgálati bungalóban csak az óra ketyegése hallatszott.
– Tűz van? – kérdezte ostobán az asszony. Ez volt az egyetlen, amire gondolni tudott, amikor
férjét ilyen állapotban látta. Tudta, hogy Charlie szülei lakástűzben vesztek oda.
– Bizonyos értelemben – felelte férje. – Más értelemben rosszabb. Öltözz, drágám. Öltöztesd föl
La Von babát is. Ki kell jutnunk innen.
– De miért? – kérdezte Sally, miközben kikászálódott az ágyból. Sötét félelem kerítette
hatalmába. Semmi sem látszott normálisnak. Mintha álmodna. – Hol? A hátsó udvarban? – De
tudta, nem a hátsó udvarral van baj. Még sohasem látta Charlie-t ilyen rémültnek. Mélyet lélegzett,
de nem érzett égésszagot.
– Sally drágám, ne tegyél föl kérdéseket! El kell mennünk! Messzire! Csak fogd LaVon babát és
öltöztesd!
– Na de hát... van idő a csomagolásra?
Ez mintha megállította volna a férfit. Mintha kizökkentette volna. Sally azt hitte, nála már senki
sem lehet rémültebb, de láthatóan nem így volt. Amit ő rémületnek nézett a férfiban, az közelebb
állt a pőre pánikhoz. Charlie zaklatottan beletúrt a hajába. – Nem tudom! Ellenőriznem kell a
széljárást.
És ezzel a Sally számára érthetetlen, furcsa kijelentéssel faképnél hagyta a feleségét, aki ott állt
egy szál baby-dollban a hidegben, rémülten, zavartan, mezítláb. Megőrült Charlie? Mi köze a
széljárásnak ahhoz, hogy neki van-e ideje csomagolni? És milyen messzire mennek? Renóba?
Vegasba? Salt Lake Citybe? És...
A torkához kapott, amikor egy új gondolata támadt.
Szökés! Az éjszaka közepén távozni azt jelenti, hogy Charlie meg akar szökni.
Bement a kisszobába, LaVon baba birodalmába, egy darabig határozatlanul álldogált, bámulta az
alvó gyermeket rózsaszín hálóruhácskájában. Ragaszkodott a halvány reményhez, hogy ez talán
mégiscsak egy rendkívül eleven álom. Elmúlik, ő pedig reggel hétkor szokás szerint fölébred,
megeteti LaVon babát, maga is megreggelizik, miközben a Ma című kvízműsor első részét bámulja,
tojást főz Charlie-nak, aki reggel nyolckor jön, miután lehúzott egy újabb éjszakát a Rezervátum
északi tornyában. Két hét múlva ismét nappali szolgálatba kerül, nem lesz ilyen nyűgös, és ha
együtt alszanak éjszakánként, Sally se álmodik többé a mostanihoz hasonló bolondságokat és...
– Siess már! – sziszegte a férje, összetörve halvány reményeit. – Csak néhány cuccot
kapkodhatunk össze... de az isten szerelmére, asszony, ha szereted őt – mutatott a kiságyra –, akkor
máris öltözteted! – Szája elé kapta a kezét, idegesen köhögött, aztán holmikat rángatott elő a fiókos
szekrényből, és összevissza begyömöszölte két ócska bőröndbe.
Sally fölébresztette LaVon babát, csitította, amennyire tudta; a hároméves kislány nyűgösködött,
nem értette, miért verik föl éjszaka, és sírni kezdett, miközben Sally ráadta a bugyiját, egy blúzt és