Stephen King

Kifejezéstelen arccal játszotta végig a játékot, egyetlen jól megolajozott hajszála sem esett ki a
kegyelemből, miközben ide-oda rángatta a kocsit az úton, és közben robogott előre. Szemétláda
Ember szíve dübörgött. Testét vékony verejtékhártya borította. Megitta a sörét. Pisilnie kellett.
– De engem nem ijeszt meg – mondta a Kölyök, mintha egy pillanatra sem szakították volna
félbe előbbi beszélgetésüket. – A francba, dehogy. Tökös gyerek, de a Kölyök elbánt már más tökös
gyerekek kel. Elhiszed ezt az avétos vakért?
– Naná – bólintott Szemétláda.
– Csíped a Főnököt?
– Naná – bólintott Szemétláda. A leghalványabb fogalma sem volt róla, hogy ki vagy ki volt a
Főnök.
– Kurvára jobb is, ha csíped a Főnököt. Figyelj, tudod, hogy micsinálok?
– Nyugatra mész? – kockáztatta meg Szemétláda Ember. Ez biztonságosnak látszott.
A Kölyök türelmetlenül nézett rá. – Úgy értettem, hogy azután. Azután. Tudod, hogy mit
csinálok azután?
– Nem. Mit?
– Egy darabig csak lapítok. Felmérem a helyzetet. Felfogod ezt az avétos vakért?
– Hát persze – bólintott Szemétláda.
– Kurva jó. Ne is mondd, majd én mondom neked. Csak felmérem. Felmérem a nagy embert.
Azután...
A Kölyök elhallgatott, merengve bámult át a narancsszínű volán fölött.
– Mi van azután? – kérdezte habozva Szemétláda.
– Kivonom a forgalomból. Elkűdöm a halott ember kanyarjába. Kicsapom az anyaszomorító
Cadillac Ranchra legelni. Elhiszed?
– Ja, persze.
– Átveszem a hatalmat – mondta magabiztosan a Kölyök. – Lekapcsolom, és otthagyom a
Cadillac Ranchon. Csatlakozz hozzám, Szemétember, vagy hogy a nyavalyába hívod magad. Nem
fogunk babot enni disznóhússal. Több csirkét eszünk majd, mint amennyit ember látott.
A kétszemélyes kupé bőgve tovaszáguldott az országúton, a festett lángok lobogtak a csöveken.
Szemétláda Ember ült az utasülésben a meleg sörrel az ölében és zavarral az elméjében.
MÁR CSAKNEM hajnalodott augusztus 5-én, amikor Szemétláda Ember megérkezett. Cibolába, más
néven Vegasba. Az utolsó öt mérföldön valahol elveszítette a bal tornacipőjét, és most, miközben
lefelé ballagott a kanyargós bekötőúton, lépései valahogy így hallatszottak: slap-THUMP, slap-
THUMP, slap-THUMP. Mintha defektes autógumi csapkodna.
Már majdnem beadta a kulcsot, de egy kisebb csoda folytán mégis itt ment a Stripen, amely tele
volt pusztuló kocsikkal és számos halott emberrel, legtöbbjüket már kikezdték a keselyűk.
Megcsinálta. Itt van Cibolában. Próbára tették, és kiállta a próbát.
Száz és száz ócska csehót látott. Voltak olyan táblák, hogy SZABAD SZOBA, meg
HARANGVIRÁG ESKÜVŐI KÁPOLNA, meg HÁZASSÁG 60 MÁSODPERC ALATT, DE
EGY ÉLETEN ÁT TART! Látott egy Ezüst Árnyék Rolls-Royce-t, amely félig behajtott egy
szexbolt kirakatába. Látott egy meztelen nőt, aki fejjel lefelé lógott egy lámpaoszlopról. Elröppent
előtte a Las Vegas-i Sun két lapja. Újra és újra felbukkant a főcím a csapkodó-pörgő papíron: A
JÁRVÁNY EGYRE ROSSZABB, WASHINGTON NÉMA. Látott egy óriásplakátot, amelyen az
állt: NEIL DIAMOND! AZ AMERICANA HOTELBEN, JÚNIUS 15. – AUGUSZTUS 30.! Valaki
a HALJ MEG, LAS VEGAS, BŰNEID MIATT! szavakat mázolta egy ékszerbolt kirakatának
üvegére, amely mintha kizárólag jegygyűrűk árusítására szakosodott volna. Látott egy felfordított
zongorát, amely úgy hevert az úttesten, mint egy nagy, döglött faló. Szeme megtelt ezekkel a
csodákkal.
Ahogy ballagott tovább, több reklámot is látott, amelyeknek neonja évek óta először volt halott a
nyár közepén. Flamingó. A Menta. Dűnék. Szahara. Üvegcipő. Imperial. De hol vannak az
emberek? Hol van a víz?