Stephen King

alulról fölfelé, hanem csúcstól lefelé, mely esetben a csúcsot egy Charles Campion nevű, elhunyt
biztonsági őr jelentette. Minden a helyére került. Csak éppen nem a postás hozta az
egydollárosokkal bélelt levelek tucatjait minden résztvevőnek, hanem Gikszer Kapitány vitt egy-két
hullát a hálószobák tucatjaiba, majd árkokba, tömegsírokba, végül az óceánokba a két parton,
kőbányákba, befejezetlen házak alapjaiba. És a végén persze ott oszlottak föl a hullák, ahol
összeestek.
Sarah Bradford és Angela Dupray együtt tértek vissza parkoló autóikhoz (közben megfertőztek
négy-öt embert, akikkel az utcán találkoztak), azután puszit adtak egymásnak, és ki-ki ment tovább
a maga útján. Sarah hazament, hogy megfertőzze a férjét és négy pókerező cimboráját, valamint
tizenéves lányát, Samanthát. Noha a szülei nem tudtak róla, Samantha borzalmasan félt, hogy
elkapta a fiújától a kankót. Ami azt illeti, el is kapta. Ami a további tényeket illeti, semmin sem
kellett aggódnia; ahhoz képest, amit az anyjától kapott, egy kiadós kankó annyira volt komoly, mint
egy kis ekcéma a homlokon.
Samantha másnap elment, és mindenkit megfertőzött a pollistoni YWCA uszodájában.
És így tovább.