Stephen King

Miután ezt a javaslatot elfogadták, Marknak volt egy megjegyzése. – Tudjátok – mondja –, az
ilyen dolgokon igazából nem szabad túl sokáig gondolkozni. Legközelebb esetleg azon fogunk
rágódni, hogy nem Mózes vagy József vagyunk-e, akiknek közvetlen vonaluk volt az Úristenhez.
– Az a sötét ember nem a mennyekből telefonál – így Stu. – Ha ez interurbán hívás, akkor úgy
vélem, sokkal alacsonyabb helyről érkezett.
– Vagyis Stu azt akarja mondani, hogy az Öreg Hasított Patájú kerget – sipít közbe Frannie.
– Ez is van olyan jó magyarázat, mint bármi más – mondja Glen. Mindnyájan ránéztünk. – Nos –
folytatta némileg védekezve –, ha teológiai szempontból vizsgáljuk, eléggé úgy fest, hogy egy
kaukázusi krétakörben állunk a menny és a pokol között. Ha a szuperinfluenza hagyott életben
jezsuitákat, azok most bediliznek.
Ettől a megjegyzéstől Mark akkorát nevetett, hogy az oldalát fogta. Én nem igazán értettem, de
hallgattam.
– Hát én azt gondolom, hogy ez az egész nevetséges! – szúrta közbe Harold. – Záros határidőn
belül Edgar Cayce-nél és a lélekvándorlásnál fogtok kikötni!
A Cayce-t Case-nek ejtette, és amikor kijavítottam (úgy ejtsd, mint Kansas City kezdőbetűit),
egy igazi BORZASZTÓAN KOMOR HAROLD-féle pillantást vetett rám. Nem az a fajta hapsi,
kedves naplóm, aki eláraszt hálájával, ha kijavítod egy-egy apró tévedését!
– Valahányszor valami nyíltan paranormális dolog adódik elő – mondta Glen –, a teológiai
magyarázat az egyetlen, amely passzol, és amelynek töretlen a belső logikája. Ez az oka, hogy a
fizika és a vallás mindig kéz a kézben járt, a jelenkori hittel gyógyítókig bezárólag.
Harold morgott valamit, de Glen azért folytatta – Az én megérzésem az, hogy a jelenlevők
valamennyien médiumok... csak ez annyira belénk szervesült, hogy nagyon ritkán vesszük észre.
Valamint ez az adottság nagymértékben preventív, és ez is akadályozza, hogy észrevegyük.
– Miért? – kérdeztem.
– Mert negatív tényező, Fran. Nem olvasta valamelyikőtök James D. L. Staunton 1958-as
tanulmányát a vonat- és repülőszerencsétlenségekről? Eredetileg egy szociológiai folyóiratban
jelent meg, de időnként a bulvárlapok is kiszálaztak belőle ezt-azt.
Mind a fejünket ráztuk.
– Pedig olvasnotok kellett volna – mondta. – James Staunton az a típus volt, akit húszéves
tanítványain "oltári jó fejnek" neveztek volna, nyájas modorú klinikai szociológus, aki hobbiból
foglalkozott az okkult jelenségekkel. Számos cikket írt különböző témákról mielőtt átment volna a
túloldalra, hogy közvetlen kutatásokat folytasson.
Harold horkantott egyet, de Stu és Mark vigyorgott. Attól félek, én is.
– Akkor mesélj nekünk a repülőgépekről és a vonatokról – így Peri.
– Nos, Staunton több mint ötven repülőgép-katasztrófa statisztikáját nézte át 1925-től kezdve,
továbbá 1900-tól több mint kétszáz vonatbalesetet is megvizsgált. Minden adatot számítógépbe
táplált. Alapvetően három tényező kapcsolódását vizsgálta: azokat, akik utaztak a balesetet
szenvedett járműveken, azokat, akik meghaltak, és a járművek befogadóképességét.
– Nem értem, hogy mit akart ezzel bizonyítani – szólalt meg Stu.
– Hogy megérthesd, tudnod kell, hogy egy második adatsort is betáplált a számítógépbe – ez
alkalommal ugyanannyi számú repülőgépet és vonatot, amelyek nem szenvedtek balesetet.
Mark bólintott. – Kontrollcsoport és kísérleti csoport. Elég megalapozottnak tűnik.
– Viszonylag egyszerű eredményre jutott, amelynek következményei azonban döbbenetesek.
Kár, hogy tizenhat táblázaton kell átrágni magunkat, hogy megvilágosodjék a statisztika igazsága.
– Miféle igazság? – kérdeztem.
– Tele repülőgépek és vonatok ritkán szenvednek balesetet – felelte Glen.
– Micsoda őrült MARHASÁG! – kiáltotta Harold.
– Egyáltalán nem – így Glen. – Ez volt Staunton elmélete, és a számítógép megerősítette.
Azokban az esetekben, amikor a repülőgépek vagy a vonatok balesetet szenvedtek, az utasok
legföljebb a helyek hatvanegy százalékát vették igénybe. Azokban az esetekben, amikor semmi sem
történt, a kihasználtság hetvenegy százalék volt. Több mint tizenöt százalékos különbséget mutatott
ki a számítógép, és az ilyenfajta kutatásban ezt már szignifikánsnak nevezik. Staunton rámutatott,