Stephen King

4. FEJEZET
EGY ÓRÁJA szállt le az alkony. Starkey egyedül ült egy hosszú asztalnál, sárga papírok között
turkálva. Ijesztő dolgokat írtak a papírokra. Starkey harminchat éve szolgálta a hazáját, West Point-i
rémült elsőéves kora óta. Kitüntetéseket kapott. Beszélt elnökökkel, tanácsokat adott nekik, és
alkalmanként meg is fogadták a tanácsait. Voltak már sötét pillanatai, jó sok, de ez...
Rettegett, annyira rettegett, hogy alig merte bevallani magának. Ez az a fajta félelem, amitől
megőrül az ember.
Gépiesen fölállt, odament a falhoz, ahonnan öt üres tévéképernyő bámult a szobára. Ahogy
fölkelt, a térde beleütközött az asztalba, amitől az egyik vékony papír leesett az asztallapról.
Bágyadtan lebegett a mesterségesen megtisztított levegőben, és elpihent a csempén, félig az asztal
árnyékában, félig azon kívül. Ha valaki megáll fölötte, a következőket olvashatta volna:
ZOLÁST NYERT
ÉSSZERŰNEK LÁTSZIK
848 KÓDSZÁMÚ TÖRZS
CAMPION, SALLY (F)
ANTIGÉN-ELTOLÓDÁS ÉS MUTÁCIÓ.
NAGY KOCKÁZAT / RENDKÍVÜLI MORTALITÁS
BECSÜLT FERTŐZŐKÉPESSÉG
ISMÉTLEM 99,4%. ATLANTAI JÁRVÁNYKÖZPONT
ÉRTESÜL. SZIGORÚAN TITKOS. KÉK DOSSZIÉ.
VÉGE
P-T-222312A
Starkey megnyomott egy gombot a középső képernyőn. A kép a szilárd alkotóelemek idegesítő
hirtelenségével villant fel. A nyugat-kaliforniai sivatagot mutatta kelet felől. Sivár volt, és ezt a
sivárságot kísértetiessé tette az infravörös fénykép vöröses-bíbor árnyalata.
Hát ez az, éppen előttem, gondolta Starkey. A Kék Terv.
A rémület ismét a hatalmába akarta keríteni. A zsebébe nyúlt, és elővett egy kék tablettát. A
lánya ezeket "nyugibogyónak" hívta. A nevek nem számítanak; csak az eredmény. Víz nélkül nyelte
le, kemény, sima arca egy pillanatra ráncokba szaladt nyeldeklés közben.
Kék Terv.
A többi üres képernyőre pillantott, azután valamennyit bekapcsolta. A négyes és az ötös a
laborokat mutatta. A négyes a fizikai, az ötös a vírusbiológiai. Az utóbbi tele volt ketrecekkel,
javarészt tengerimalacokéval, rhesusmajmokével, és néhány kutya is akadt, köztük. Egyik se
látszott olyannak, mintha aludna. A fizikai laborban még mindig forgott egy kis centrifuga. Starkeyt
ez zavarta. Borzasztóan zavarta! Volt valami hátborzongató abban, hogy ez a masina vidáman
pörög, miközben Ezwick doktor holtan fekszik mellette a padlón, kezét-lábát szétvetve, mint egy
madárijesztő, amelyet ledöntött az erős szél.
Elmagyarázták neki, hogy a centrifuga ugyanazon az áramkörön van, mint a világítás, és ha
lekapcsolják, akkor a fény is kialszik. Márpedig ezek a kamerák odalent nincsenek fölszerelve
infralencsével. Starkey megértette. Jöhet még Washingtonból nagykutya, és látni akarja a Nobeldíjas
tudóst, aki nem egészen egy mérföldre innen holtan hever százharminc méterrel a sivatagi
homok alatt. Ha lekapcsoljuk a centrifugát, lekapcsoljuk a professzort is. Elemi dolog. A lánya ezt
"22-es csapdájának" hívta.
Újabb "nyugibogyót" kapott be, és a kettes monitorra pillantott. Ezt kedvelte a legkevésbé. Nem
tetszett neki az ember, akinek az arca a levesben ázik. Képzeljék csak el, odajön valaki az