Stephen King

A NAGY LEKICSINYELTETEK, A KICSINY FÖL-MAGASZTALTATIK!
KÖZELGNEK A GONOSZ NAPJAI! JAJ NEKED, Ó, SION!
Négy motoroszubbonyt viselő, csúnyán köhögő és folyós orrú fiatalember elkapta a khakisortos
férfit, és a saját tábláival verték eszméletlenre. Azután elmenekültek, miközben az egyik
hisztérikusan visszaordított: – Majd én megtanítalak, hogy ijesztegesd az embereket! Majd én
megtanítalak, te félnótás!
A MISSOURI Springfieldben a betelefonálós "Mondd meg a magadét" volt a KLFT legnépszerűbb
reggeli rádiós műsora, amelyet Ray Flowers vezetett. Hat telefonvonala volt a stúdióban, és június
26-án reggelre ő maradt a KLFT egyetlen alkalmazottja, aki munkára jelentkezett. Tudatában volt
annak, mi folyik a külvilágban, és az megrémítette. Az utóbbi héten ágynak esett minden ismerőse.
Springfieldben nem állomásoztak csapatok, de Ray hallotta, hogy Kansas Cityben és St. Louisban
bevetették a Nemzeti Gárdát, "a pánik megelőzésére" és a "fosztogatások megakadályozására". Ray
a maga részéről pazarul érezte magát. Töprengve nézte a fölszerelését, a telefonokat, a késleltetőket
azoknak a telefonálóknak a kikapcsolására, akik időnként megfeledkeztek magukról, a
reklámkazetták állványát ("Ha a vécéd túlfolyott,/ És nem érted, mi foly ott,/ Hívjad ki a csöves
embert,/ Hívjad föl a Kleen-Ozot mestert!"), és természetesen a mikrofont.
Cigarettára gyújtott, odament a stúdió ajtajához, és bezárta. Bement a fülkéjébe, és azt is bezárta.
Lekeverte a konzervzenét, bekapcsolta műsorának szignálját, azután letelepedett a mikrofon elé.
– Hello mindenkinek – mondta –, itt Ray Flowers a "Mondd meg a magadét" szerkesztője, és
ezen a reggelen, azt hiszem, csak egy mondanivalónk maradt, igaz? Nevezhetik Csőnyaknak, vagy
szuperinfluenzának, avagy Gikszer Kapitánynak, de ez mind ugyanazt jelenti. Rémtörténeteket
hallottam arról, hogyan tenyerei rá mindenre a hadsereg, és ha erről akarnak beszélni, készen állok
rá, hogy meghallgassam. Még szabad országban élünk, igaz? És mivel magam vagyok itt ma reggel,
egy kicsit másképpen csináljuk a dolgokat. Kikapcsoltam a késleltetőt, és azt hiszem, mellőzhetjük
a reklámokat is. Ha önök ugyanazt a Springfieldet látják, mint én innen, a KLFT ablakaiból, akkor,
azt hiszem, amúgy sem bugyog senkiben a vásárlási kedv.
Na jó – ha nem bírják magukban tartani, ahogy az anyám szokta volt mondani, akkor rajta.
Ingyenes számom 555-8600 és 555-8601. Ha foglalt a vonal, csak türelem. Ne felejtsék el, hogy
mindent magam csinálok.
Volt egy katonai egység Carthage-ben, ötvenmérföldnyire Springfieldtől. Kiküldtek egy húszfős
őrjáratot, hogy vegye gondjaiba Ray Flowerst. Ketten megtagadták a parancsot. Őket a helyszínen
agyonlőtték.
Az egy óra alatt, amelynek során elérték Springfieldet, a következő hívások érkeztek Ray
Rowershez: egy orvos elmondta, hogy az emberek úgy hullanak, mint a legyek, és szerinte a
kormány pofátlanul hazudik a szérumról; egy kórházi ápolónő megerősítette, hogy teherautószám
fuvarozzák el a hullákat Kansas City kórházaiból; egy hagymázas hölgy azt állította, hogy az
egészet az űrből jött repülő csészealjak okozták; egy paraszt elmondta, hogy egy katonai egység két
árokásó géppel éppen most fejezett be egy pokoli hosszú árkot Kansas Citytől délre, a 71-es út
mentén a mezőn; és még fél tucat ember mondta el a magáét.
Ekkor megreccsent a stúdió külső ajtaja. – Kinyitni! – kiáltotta egy fojtott hang. – Az Egyesült
Államok nevében, kinyitni!
Ray az órájára nézett. Negyed tizenkettő volt.
– Nos – mondta –, úgy tűnik, megérkezett a tengerészet. De mi azért beszélhetünk tovább, nem
i...
Automata fegyverek kerepeltek, a stúdió zárja a szőnyegre esett. A cikcakkos lyukból kékes füst
szivárgott. Az ajtót bedöntötték, és berontott fél tucat gázálarcos, harci ruhás katona.