Stephen King

A bemondó biztatóan mosolygott... és a kamera mögött valaki eltüsszentette magát.
A nap most érintette meg a látóhatárt, aranyszínűre festve mindazt, ami majd vörös lesz, de
hamarosan narancsszínűvé halványodik. Az éjszakák voltak a legrosszabbak. Stut egy olyan
országrészbe repítették, amely idegen volt a számára, és éjszaka még idegenebb lett. Ilyen kora
nyáron valahogy abnormálisnak, szélsőségesnek, kicsit ijesztőnek tűnt a töméntelen zöld, amit az
ablakból látott. Nem voltak barátai; amennyire tudta, mindazok, akikkel egy repülőgépen utazott
Braintree-ből Atlantába, mostanra meghaltak. Automaták vették körül, akik fegyvert szögeztek rá
vérvétel közben. Féltette az életét, noha még mindig jól érezte magát, és kezdte azt hinni, hogy nem
fogja megkapni Ezt, akármi is Ez.
Azon töprengett, hogyan lehetne megszökni innen.