Stephen King

Fran Goldsmith naplójából
1990. július 6.
Némi rábeszélés után Mr. Bateman beleegyezett, hogy velünk jöjjön. Azt mondja, a cikkei ("Nagy
szavakkal írtam őket, így senki sem jött rá, milyen együgyűek", mondja ő), valamint az első és
második szemeszterben húsz éven át halálra untatott diákok, a Deviáns Viselkedésről és a Vidéki
Társadalom Szociológiájáról nem is szólva, tehát ezek után úgy döntött, nem hagyhatja ki ezt a
lehetőséget.
Stu tudni akarta, milyen lehetőségre gondol.
– Azt hittem, ez világos – mondja Harold azon az ELVISELHETETLENÜL BEKÉPZELT
hangján (néha igazán drága tud lenni, ugyanakkor hamisítatlanul gennyes is tud lenni, és ezen az
estén az utóbbi volt). – Mr. Bateman...
– Kérlek, szólítsatok Glennek – mondja ő nagyon nyugodtan, de Harold olyan vasvillaszemmel
mered rá, mintha valamilyen társadalmi betegséggel vádolták volna meg.
– Glen, azt hiszem, szociológusként lehetőséget lát arra, hogy első kézből tanulmányozzon egy
társadalmat. Azt szeretné megtudni, hogy a tények hogyan passzolnak az elmélethez.
Nos, hogy rövidre fogjam, Glen (akit mostantól így hívok, ha egyszer ezt szereti) ezzel nagyjából
egyetértett, de hozzátette: – Valamint vannak még elméleteim, amelyeket leírtam, és remélem, hogy
bizonyíthatom vagy elvethetem őket. Nem hinném, hogy a szuperinfluenza hamujából feltámadó
ember bármiben hasonlítani fog ahhoz, aki a Nílus völgyéből került elő, csonttal az orrában, és egy
nőt vonszolva a hajánál fogva. Ez az egyik elmélet.
Stu, a maga csöndes módján erre azt mondta: – Mivel minden itt hever körülöttünk azt várva,
hogy ismét fölvegyük. – Olyan komornak látszott, miközben ezt mondta, hogy meglepődtem, de
még Harold is furcsálló tekintettel bámulta.
De Glen csak bólintott, és azt felelte: – így igaz. A technikai társadalom, hogy úgy mondjam,
levonult a pályáról, de hátrahagyta a kosárlabdáit. Valaki kerülközik, aki emlékszik a játékra és
megtanítja a többieket is. Ez igazán klassz, nem? Később majd le kellene írnom.
[De én máris leírtam arra az esetre, ha elfelejtené. Ki tudja? Az Árnyék, hi-hi.]
Ekkor azt mondja Harold: – Ez úgy hangzik, mintha azt hinnéd, hogy újra kezdődik az egész: a
fegyverkezési verseny, a környezetszennyezés és így tovább. Ez a következő elméleted? Vagy
csupán függelék az előzőhöz?
– Nem pontosan – kezdte Glen, de mielőtt folytathatta volna, Haroldból kitört a vesszőparipája.
Nem tudom leírni szóról szóra, mert amikor izgatottá válik, akkor hadar, de amit mondott, annak az
volt a summája, hogy noha meglehetősen rossz véleménye van általában az emberekről, nem hinné,
hogy ennyire ostobák lennének. Azt mondta, úgy gondolja, hogy ez alkalommal betartatnak
bizonyos törvényeket. Többek között, hogy nem ütik bele az orrukat olyan rondaságokba, mint a
maghasadás és a fleurozott szénhidrogén (valószínűleg rosszul írtam le, hát igen) a sprayk meg
effélék. Egy dologra emlékszem, amit mondott, mert nagyon kifejező kép volt. – Csak azért, mert a
gordiuszi csomót elvágták, nekünk nincs okunk ismét megkötni.
Láttam, hogy mindenáron kötözködni akar – Haroldot többek között azért nehéz szeretni, mert
mindenáron fitogtatni akarja, mennyit tud (és biztosan sokat tud, azt meg kell hagyni, Harold
szuperfej) –, de Glen csak annyit válaszolt: – Idővel majd elválik, ugyebár.
Egy órával ezelőtt fejeztük be a beszélgetést. És most egy emeleti hálószobában vagyok, Kojak a
padlón hever mellettem. Jó kis kutya! Minden egész kényelmes, emlékeztet az otthonomra, de
igyekszem nem sokat gondolni rá, mert elsírom magam. Tudom hogy ez borzalmasan hangzik, de
úgy szeretném, ha valaki segítene megmelegíteni ezt az ágyat. Még jelöltem is van rá.
Ezt verd ki a fejedből, Frannie!
Így hát holnap indulunk Stovingtonba, és tudom, hogy Stunak nem nagyon tetszik az ötlet. Fél
attól a helytől. Nagyon bírom Stut, bárcsak Harold is jobban kedvelne. Ő mindent annyira
megnehezít, de nyilván nem tehet róla, ilyen a természete.
Glen úgy határozott, hogy Kojakot itt hagyja. Nagyon sajnálja, hogy ezt kell tennie, még akkor
is, ha a kutya simán talál majd magának kaját. Mégsem tehetünk mást, hacsak nem találunk egy