Stephen King

– Hát akkor ismered. Tizenéves koromban nekem is kijutott a szabályszerű kvóta a szexről szóló
álmokból, nedves és száraz egyaránt, de ezek olyan álmokkal ötvöződtek, amelyekben a lány
varanggyá vagy kígyóvá, esetleg bomló hullává változott. Ahogy idősebb lettem, kudarcokról,
lealjasodásról, öngyilkosságról, szörnyű baleseti halálokról álmodtam. A leggyakrabban visszatérő
álmom az volt, amelyben lassan halálra zúz egy benzinkút liftje. Feltételezem, hogy mindez a
trollálom egyszerű permutációja. Igazából úgy hiszem, az ilyen álmok pusztán pszichológiai
hánytatok, és azok, akik ilyeneket álmodnak, inkább szerencsések, mint szerencsétlenek.
– Ha megszabadulsz tőle, nem gyűlik fel benned.
– Pontosan. Mindenféle álommagyarázat van, Freudé a leghíresebb, de én mindig hittem benne,
hogy az álom szerepe a közönséges ürítés, semmi több – az álmok a lélek eszközei, amelyekkel
időnként megszabadul a szeméttől. Azok, akik nem álmodnak – vagy nem úgy álmodnak, hogy
gyakran emlékeznek rá ébredés után –, valamilyen módon szellemi székrekedésben szenvednek.
Végül is az az egyetlen gyakorlati kárpótlás a lidércnyomásokért, hogy az ember fölébred és rájön,
hogy mindez álom volt.
Stu elmosolyodott.
– De nemrég volt egy rendkívül rossz álom. Visszatér ez is, mint az, amelyben halálra zúzódom
a lift alatt, de ehhez képest a liftes egy kiscica. Egyetlen régebbi álmomra sem emlékeztet, valahogy
mégis mintha egyszerre lenne mindegyik. Mintha... mintha valamennyi rossz álmom összegezése
lenne. És szorongva ébredek, mintha nem is álom, inkább látomás lett volna. Tudom, milyen
őrülten hangzik.
– Miről szól?
– Van egy ember – mondta halkan Bateman. – Legalábbis azt hiszem, ember. Egy magas épület
tetején vagy talán egy szirt ormán áll. Akárhogy is, olyan magasan van, hogy belemosódik a sok
száz méterrel lejjebb terjengő párába. Már majdnem lement a nap, de ő a másik irányba, kelet felé
néz. Néha úgy tűnik, farmernadrágot és -dzsekit visel, de gyakrabban csuklyás köpenybe öltözik.
Az arcát sohasem látom, a szemét viszont igen. Vörös. És az az érzésem, hogy engem keres – és
előbb-utóbb megtalál, vagy én kényszerülök arra, hogy odamenjek hozzá... ami a halálomat jelenti
majd. Próbálok kiáltani és... – Zavart vállvonogatással elhallgatott.
– És akkor felébredsz?
– Igen. – Figyelték a visszafelé ügető Kojakot. Bateman megveregette, miközben a kutya
beleszimatolt az aluminiumtányérba, és eltakarította az egyensúlytorta utolsó morzsáit.
– Nos, ez csupán egy álom – mondta Bateman. Fölállt, és megrándult, miközben a térde roppant
egyet. – Ha elemeznénk, a lélekdoki vélhetőleg azt mondaná, hogy tudat alatti félelmeimet fejezi ki,
amelyek szerint előkerül valami vezető, vagy vezetők, akik mindent elindítanak a régi módon.
Talán általában a technikától félek. Mert hiszek benne, hogy minden fölemelkedő társadalomnak,
legalábbis a nyugati világban, a technika lesz a sarkköve. Kár, hogy így van, nem törvényszerű,
hogy így van, mégis így lesz, mert hozzászoktunk. Az emberek nem emlékeznek – vagy úgy
döntenek, nem emlékeznek – arra, hogy ezt a sarokkövet magunk készítettük magunknak. A
mocskos folyók, az ózonrétegen keletkezett lyukak, az atombomba, a levegőszennyeződés. Csak
arra emlékeznek, hogy valaha meleg volt éjszaka, anélkül hogy túl sokat kellett volna erőlködni
érte. Látod, egyéb hiányosságaim mellett luddita is vagyok. De ez az álom... ez vadászik rám, Stu.
Stu nem szólt semmit.
– No szóval, haza akarok menni – közölte frissen Bateman. – Félig máris berúgtam, és azt
hiszem, mennykőhullás lesz ma délután. – A tisztás végére ment, valamit matatott, és néhány
pillanattal később egy talicskával jött vissza. A zongoraszéket alacsonyra csavarta, beletette a
talicskába, mellé helyezte a palettát, a piknikhűtőt, és ügyelve az egyensúlyra, mindennek a tetejébe
a középszerű festményt.
– Így toltad ki idáig? – kérdezte Stu.
– Addig toltam, amíg meg nem láttam valamit, amit meg akartam festeni. Különböző napokon
különböző utakon indulok el. Jó testedzés. Ha keletnek tartasz, miért nem jössz el Woodsville-be, és
töltőd az éjszakát a házamban? Felváltva tolhatnánk a talicskát, és még van egy hatos söröm amott a
patakban. Az megfelelő hangulatba ringat a fuvarhoz.