Stephen King

amíg ki nem alakította valamennyi amerikai autó paródiáját, egy ragyogó sci-fi-járművet, amelynek
számos kipufogócsövén kézzel festett lángok csapkodtak. A festék kályhaarany volt. A krómozott
csövek csaknem az egész kocsi mentén végigfutottak, és vad villogással verték vissza a napfényt. A
szélvédő domború buborék volt. A hátsó sárhányók rendkívül magasak és szélesek, hogy elférjenek
a gigászi Goodyear Wide Oval gumik. A motorházból egy kompresszor állt ki, mint valami különös
fűtőcső. A koromfekete alapon zsarátnokra emlékeztető, vörös csillámokkal meghintett kocsitetőből
acél cápauszony meredt a magasba. Mindkét oldalára két szót írtak, a sebesség érzékeltetésére
hegyesszögben megdöntött betűkkel: A KÖLYÖK.
– Hé, te osztán jó nagy rondára nőttél – affektálta elnyújtott orrhangon a vezető, mire Szemétláda
a festett lángokról a gördülő bomba vezetőjére összpontosította a figyelmét.
Százötvennyolc centiméter magas volt. A haját feltupírozták, ondolálták, pomádézták és
brillantinozták. Ez a frizura egymaga hat centivel nyújtotta meg. A huncutkák a gallérja fölött
futottak össze valami olyanba, ami nem is kacsafarok volt, hanem valóságos kvintesszenciája
valamennyi kacsafarokban végződő frizurának, amit csak hordtak a világ punkjai és huligánjai.
Fekete, hegyes orrú csizmát viselt, gumírozott oldalút. Az emelt kubai sarok további hat
centiméterrel növelte a magasságot, amely így elérte a tiszteletreméltó százhetven centimétert. A
szegecselt, fakó farmer olyan feszes volt, hogy el lehetett olvasni, mikor verték a zsebében levő
aprót. A zsávoly kék szoborrá domborította a nett kis farpofákat, míg elöl úgy hatott, mintha
velúrzacskóba gyömöszölt golflabdákkal lenne alábélelve. Vadnyugati stílusú, fakóbordó
selyemingét sárga szegély és hamis zafírgombok díszítették. A mandzsettagombokat mintha
fényezett csontból készítették volna, és Szemétláda később rájött, hogy csakugyan abból vannak. A
Kölyöknek két készlete volt, az egyik párat emberi zápfogból, a másikat egy dobermann
metszőfogaiból fabrikálták. Ehhez a csodainghez a nappali hőség ellenére fekete bőr
motoroszubbonyt viselt, a hátán sassal. A zubbony tele volt cikcakkos cipzárakkal, amelynek fogai
gyémántként ragyogtak. A vállpánton és az övön három nyúlláb fityegett: egy fehér, egy barna, egy
Szent Patrick-napi élénkzöld. Ez a zubbony még csodálatosabb volt, mint az ing, és nyikorgott a
bőséges olajozástól. A sas fölé A KÖLYÖK szavakat hímezték fehér selyemszállal. Az arc, amely
fölfelé bámult Szemétláda Emberre a csillogó hajtorony és a villogó motoroszubbony fölhajtott
gallérja közötti területről, kicsi volt és sápadt, egy baba arca. Vastag és duzzogó, egyébként
hibátlanul metszett szája, halott, szürke szeme, tökéletesen ránctalan széles homloka, és furcsa,
pufók ábrázata volt. Úgy nézett ki, mint egy csecsemő Elvis.
Lapos hasán két fegyveröv keresztezte egymást, és a csípőjén lógó pisztolytokokból két hatalmas
45-ös meredt elő.
– Hé haver, mongyá má valamit! – affektálta orrhangon a Kölyök.
A Szemétláda nem tudott mást kitalálni, mint azt, hogy: – Tetszik a kocsid.
Ez volt az igazság. Talán az egyetlen igazság. Öt perccel később az utasülésben ült, és a kupé
felgyorsult a Kölyök szokásos utazósebességére, amely úgy kilencvenöt mérföld körül járt. A
bicikli, amely Kelet-Illinoistól idáig hozta Szemétláda Embert, fakuló folttá olvadt a látóhatáron.
A Szemétláda Ember félénken célzott rá, hogy ilyen sebesség mellett a Kölyök nem lesz képes
észrevenni egy roncsot vagy útelzárást, ha ilyesmibe botlanak (valójában már több is útjukba akadt;
a Kölyök egyszerűen elszlalomozott mellettük, a Wide Ovalok pusztába sikoltott tiltakozásától
kísérve).
– Hé, öreg – mondta a Kölyök. – Jók a reflexeim. Jó az időzítésem. Háromötöd másodperc alatt
reagálok. Elhiszed?
– Igen, uram – felelte Szemétláda sápadtan. Úgy érezte magát, mint aki most piszkált föl
pálcával egy kígyófészket.
– Kedvellek, öreg – mondta a Kölyök furcsa, zönögő hangján. Babaszeme meredten nézte a
rikító narancsszín volán fölött a reszkető utat. Pöttyök helyett halálfejekkel mintázott, nagy
szivacskocka táncolt-lengett a visszapillantó tükrön. – Vegyé' csak essört a hátsó ülésről.
Coors volt, meleg, és Szemétláda Ember utálta a sört, de gyorsan lehajtott egyet, és azt mondta,
nagyon jó volt.