Stephen King

észétől, és elszáguldott a sivatagba, Szemétláda Ember a kormányon átlendülve a fejére pottyant,
akkora reccsenéssel, ami akár be is törhette volna a koponyáját (legalább negyvennel haladt, amikor
ez történt, és nem viselt sisakot). Öt perccel később mégis képes volt fölállni, noha tucat vágásból,
horzsolásból csurgott az arcán a vér, és képes volt eljárni fintorgó-csoszogó kis táncát, sőt még
kántálni is tudott: – Cii-a-bo-la, életem a tiéd, Ci-a-bola, bumpti, bumpti, bum!
Nincs is vigasztalóbb egy megvert léleknek vagy betört koponyának, mint egy jókora adag
"Legyen meg a te akaratod".
AUGUSZTUS 7-ÉN Lloyd Henreid belépett a szobába, amelyben előző nap helyezte el a kiszáradástól
félrebeszélő Szemétláda Embert. Szép szoba volt az MGM Grand Hotel harmincadik emeletén. Volt
benne egy kerek ágy, selyem ágyneművel, és a plafonon egy kerek tükör, pont akkora, mint az ágy.
Szemétláda Ember Lloydra nézett.
– Hogy vagy, Szemétláda? – kérdezte Lloyd, és visszanézett.
– Jól – felelte Szemétláda Ember. – Jobban.
– Némi kaja, ital meg pihenés, ez az, amire szükséged van – mondta Lloyd. – Hoztam tiszta
ruhát. Meg kellett saccolnom a méretedet.
– Jónak tűnik. – Szemétláda sose tudta megjegyezni a méretét. Átvette a farmert és a
munkásinget Lloydtól.
– Ha felöltöztél, gyere le reggelizni – mondta Lloyd. Majdhogynem tiszteletteljesen beszélt. –
Mindnyájan a büfében eszünk.
– Jól van. Rendben.
A büfé zsongott a társalgástól, ő pedig megtorpant, mert hirtelen elöntötte a félelem. Fel fognak
rá nézni, amikor belép. Fölnéznek, és nevetni fognak. Valaki vihogni kezd a terem hátsó sarkában,
valaki más csatlakozik hozzá, azután az egész helyiség zengeni fog a hahotától, és ujjal mutogatnak
rá.
– Hé, dugjátok el a gyufákat, gyün a Szemétláda Ember!
– Hé, Szemét! Micsinált az öreg Semple nyanya, amikor felgyújtottad a nyugdíjcsekkjit?
– Nem nedves az ágyad, Szemétke?
Verejték ütött ki a bőrén, nyálkásnak érezte magát a zuhany ellenére, amelyet Lloyd távozása
után vett. Emlékezett rá a fürdőszobatükörből, hogy az arcát lassan gyógyuló hegek borítják, a teste
túlságosan girhes, a szeme túl kicsi tátongó üregében. Igen, ki fogják nevetni. Hallgatta a társalgás
zümmögését, az evőeszközök csörömpölését, és arra gondolt, hogy egyszerűen lelép.
Ekkor eszébe jutott, hogy a farkas milyen gyengéden fogta meg a kezét és vezette el a Kölyök
bádogsírjától. Kihúzta magát, és belépett a terembe.
Néhányan felpillantottak, azután tovább ettek és beszélgettek. Lloyd, aki egy nagy asztalnál ült a
terem közepén, fölemelte a kezét és intett neki. Szemétláda odakígyózott hozzá az asztalok között a
Kenó vaksi eredményhirdető táblája alatt. Három másik ember is ült az asztalnál. Valamennyien
sonkát és rántottat ettek.
– Szolgáld ki magad – mondta Lloyd. – Ez itt afféle önkiszolgáló gőzasztal.
Szemétláda Ember fogott egy tálcát, és kiszolgálta magát. A pult mögötti, piszkos fehér
szakácsruhába öltözött nagydarab ember figyelmesen nézett rá.
– Maga Mr. Horgan? – kérdezte Szemétláda Ember félénken.
Horgan elvigyorodott, kimutatta hiányos fogsorát. – Ja, de senki sem hí így, öreg. Szólítsál csak
Whitey-nek. Jobban vagy? Amikor bejöttél, úgy festettél, mint egy madárijesztő.
– Persze, sokkal jobban vagyok.
– Vegyél tojást. Amennyi csak kell. De a rósejbnit hagyd. A helyedbe ezt tenném. A kolompér
vén és kemény. Jó, hogy meggyöttél, öregem.
– Kösz – felelte Szemétláda.
Visszament Lloyd asztalához.
– Szemétláda, ez itt Ken DeMott. A kopaszodó hapsi Hector Drogan. Ez a kölyök pedig, aki azt
próbálja kiültetni a pofázmányára, ami a segge likában virágzik, Nagy Ásznak nevezi magát.
Valamennyien biccentettek.