Stephen King

– Át kell gondolnom az érveimet, hogy miért nem. Nem fogsz belerángatni egy vitába az
indokaimról, amikor még magam sem ismerem őket.
– Te nem is szeretsz – duzzogott a fiú.
– A legtöbb esetben a szerelem és a házasság kölcsönösen kizárják egymást. Keress valami más
indokot.
A fiú hosszan hallgatott. Egy újabb cigarettával babrált, de nem gyújtotta meg. Végül
megszólalt: – Nem látok más választást, Frannie, mert te erről nem akarsz beszélni. Egyszerűen
csak le akarsz torkolni engem.
Ez egy kicsit fájt a lánynak, de azért bólintott.
– Meglehet, igazad van. Az utóbbi néhány hétben engem is jó néhányszor letorkoltak. Például te,
Jess. Ha egy rabló támadna rád késsel, ott helyben szemináriumot tartanál neki, hogy meggyőzd,
milyen helytelenül cselekszik.
– Az Isten áldjon meg!
– Válassz egy másik lehetőséget.
– Nem. Te már kitaláltad, mit miért teszel. Hátha nekem is szükségem van egy kis gondolkozási
időre.
– Jól van. Visszamehetnénk a parkolóba? Ott kiteszlek, még van némi elintéznivalóm.
A fiú döbbenten nézett rá. – Frannie, én idebicikliztem Portlandből! Foglaltam szobát egy
városon kívüli motelben. Azt hittem, együtt töltjük a hétvégét.
– A motelszobádban. Nem, Jess. A helyzet megváltozott. Csak menj szépen vissza a
tízsebességesedhez, és kerekezz vissza Portlandbe, aztán majd kapcsolatba lépsz velem, miután
gondolkodtál egy kicsit. De nem kell nagyon sietned.
– Ne szórakozz már velem, Frannie!
– Nem, Jess, te vagy az, aki szórakoztál velem! – kiáltotta hirtelen heves haragjában, és a fiú
ekkor visszakézből könnyedén arcul csapta.
Döbbenten meredt rá.
– Bocsáss meg, Fran.
– Meg van bocsátva – felelte színtelen hangon. – Indulj...
A NYILVÁNOS PARKOLÓIG nem beszéltek egymással. A lány ölbe tett kézzel ült, figyelte az óceán
szeleteit, ahogy fel-feltűntek a nyugati sziklafalra épített hétvégi házak között. Úgy néz ki, mint egy
nyomortelep, gondolta Fran. Ugyan kiké lehetnek ezek a kunyhók, amelyeknek a többsége még
mindig vakon, leeresztett zsalugáterrel néz a nyárba, amely hivatalosan alig egy hét múlva
kezdődik? A massachusettsi műszaki egyetem professzoraié. Bostoni doktoroké. New York-i
ügyvédeké. Nem ezek az igazi nagymenők, a parti birtokok olyan embereké, akiknek a vagyonát
hét-nyolc számjeggyel lehet leírni. De amikor a tulajdonos családok megérkeznek, akkor a Parti
úton Gus-nak, a parkoló őrének lesz a legalacsonyabb IQ-ja. A kölykök olyan tízsebességes
bringákkal száguldoznak, mint a Jessé. Unatkozó pofát fognak vágni, a szüleikkel homárvacsorákra
járnak, és ellátogatnak az ogunquiti vidámparkba. Föl-alá spacíroznak a főutcán, megjátsszak, hogy
utcai járókelők a puha nyári, szürkületben. Csak nézte a szépséges, kobalt villanásokat a sűrűn
épített házak között, és a látása már megint elhomályosodott a könnyek friss hártyájától. Egy kis
fehér felhő sírt.
Elérték a parkolót. Gus intett. Visszaintegettek.
– Sajnálom, hogy megütöttelek, Frannie – mondta Jess fojtottan. – Sohasem volt szándékomban
ilyet tenni.
– Tudom. Visszamész Portlandbe?
– Ma éjjel itt maradok, és reggel fölhívlak. De ez a te döntésed, Fran. Ha az abortusz mellett
döntesz, összekaparom a pénzt.
– Szellemeskedni akartál?
– Dehogy – felelte a fiú. – Egyáltalán nem. –Arrébb csúszott az ülésen, és barátian megcsókolta
a lány arcát. – Szeretlek, Fran.