Stephen King

járástól. Már nem mondogatta magának, hogy ez csak egyszerű séta; lövetet akart, méghozzá
nagyon.
Szürke terméskő fal vette körül a birtokot, és Richie úgy mászott át rajta, mint egy fekete árnyék,
a kezét összevagdosva a fal tetejébe ágyazott üvegszilánkokkal. Amikor betört egy ablakot, hogy
bejuthasson, megszólalt a riasztó, amitől csaknem a gyep közepéig rohant, mire eszébe jutott, hogy
már nincsenek rendőrök. Cidrizve, verejtéktől csatakosan ment vissza.
A főbiztosíték le volt kapcsolva, és könnyen lehetett akár húsz szoba is ezen a rohadt helyen.
Holnapig kellene várnia, hogy megfelelően körülnézhessen, és legalább három hétbe telik, amíg
kellően átfésüli a hédert. És az anyag valószínűleg nincs is itt! Krisztusom! Richie émelyítő
kétségbeesést érzett. De legalább a nyilvánvaló helyeket meg fogja nézni.
És az emeleti fürdőszobában tucatnyi fehér portól hasas, nagy műanyag zacskót talált! A
vécétartályban voltak, a jól bejáratott helyen. Richie a vágytól betegen bámulta őket, homályosan
arra gondolt, hogy Allie megkenhette a megfelelő embereket, ha megengedhette magának, hogy
ekkora tételt csak úgy egy kurva vécétartályban tároljon. Ennyi hernyó elég egy embernek akár
tizenhat évszázadon át!
Az egyik csomagot a házigazda hálószobájába vitte, és az ágyterítőn föltépte. A keze remegett,
miközben előszedte a készségeit, és fölszívta a port. Az eszébe sem jutott, hogy mennyire tiszta
lehet az anyag. Az utcán a legerősebb lövés, amivel Richie valaha is találkozott, tizenkét százalékos
tisztaságú volt, és attól is úgy elaludt, mintha elájult volna. Azt se mondta, bukj fel. Bumm, és ki
volt ütve.
A könyöke fölé szúrta a tűt, és tövig nyomta. Csak éppen ez kilencvenhat százalékos tisztaságú
volt. Úgy robbant a véráramba, mint egy robogó tehervonat. Richie rázuhant a heroinos tasakra,
összelisztezte a porral az inge elejét. Hat perccel később halt meg.
NEM NAGY VESZTESÉG.