Stephen King

Már éppen kezdte összeszedni magát, amikor rálépett valami merevre. Felhördült, tántorogva
hátrált két lépést. Megacélozta magát, előkotorta az öngyújtót a zsebéből, és meggyújtotta. A láng
eszelősen táncolt remegő ujjai között.
Egy katona kezére lépett. A katona az alagút falának vetette a hátát, szétterpesztett lába
végignyúlt a járdán. Itt maradt szörnyű őrnek, hogy elállja az utat. Üveges szemmel bámult föl
Larryre. Ajka visszahúzódott a fogairól, olyan volt így, mintha vigyorogna. Torkából zsebkés
meredt ki hetykén.
Az öngyújtó felforrósodott a fiú kezében. Larry hagyta, hogy elaludjon. Megnyalta az ajkát,
görcsösen megmarkolta a korlátot, és addig kényszerítette magát előre, amíg a cipője orra ismét
hozzá nem ért a katona kezéhez. Komikusan hatalmas lendülettel átlépte, és akkor lidércnyomásos
bizonyosság szállta meg. Mindjárt hallani fogja a bakancs nyiszorgását, ahogy a katona
megmozdul, majd kinyújtja a karját, és ernyedt, hideg kezével elkapja az ő lábát.
Valami csoszogó futásfélével megtett újabb tíz lépést, majd megfékezte magát, tudva, hogy ha
nem áll meg, a pánik legyőzi, és vakon fog rohanni, miközben szörnyű visszhangok üldözik.
Amikor úgy érezte, visszanyerte némileg az önuralmát, újra nekiindult. De most még rosszabb
volt; lábujjai összezsugorodtak a cipőjében, annyira félt, hogy bármelyik pillanatban kapcsolatba
kerülhet egy újabb tetemmel, amely elterült a járdán... és ez hamarosan meg is történt.
Felnyögött, és ismét az öngyújtóval matatott. Ezúttal sokkal rosszabb volt. A tetem, amelyhez a
lába hozzáért, egy kék öltönyös öregemberé volt. Kopaszodó fejéről az ölébe esett a fekete
selyemkipa. A gallérjára hatágú ezüstcsillagot tűzött. Mögötte fél tucat holttest hevert: két nő, egy
középkorú férfi, egy nyolcvanhoz közeledő öregasszony és két kamasz fiú.
Az öngyújtó túl forró lett, nem bírta tartani. Eloltotta, és visszacsúsztatta a nadrágja zsebébe,
ahol parázsként perzselte a combját. Ezt a csoportot éppúgy nem Gikszer Kapitány kaszálta le, mint
arrébb azt a katonát. A fiú látta a vért, a szakadt ruhákat, a törött csempét, a golyónyomokat. Ezeket
itt lelőtték. Eszébe jutottak a híresztelések, hogy a katonák elzárták a manhattani szigetről kivezető
utakat. Nem tudta, higgye-e vagy sem; sokféle pletykát hallott az utolsó héten, amikor a dolgok
szétestek.
A helyzetet elég könnyű volt rekonstruálni. Ezek az emberek elakadtak az alagútban, de nem
voltak olyan betegek, hogy ne tudtak volna menni. Kiszálltak a kocsijukból, és akárcsak Larry, a
járdán indultak el Jersey felé. Ott lehetett egy parancsnokság, géppuskaállás vagy ilyesmi.
Volt? Vagy most is van?
Larry állt, izzadt, gyűjtötte az elszántságot. A tömör sötétség tökéletes mozivásznat kínált a
fantázia játékainak. Látta: steril ruhás, vad tekintetű katonák kuporognak egy infratávcsővel is
fölszerelt géppuska mögött, az a parancsuk, hogy lekaszáljanak minden szökevényt, ha kifelé
igyekezne az alagútból; egy katona hátramarad, egy önkéntes öngyilkos, éjjellátó szemüvegben,
most kúszik Larry felé, késsel a fogai között; két katona némán betölti az aknavetőbe a
mérgesgáztartályt.
Mégsem bírta rávenni magát, hogy visszaforduljon. Úgyszólván bizonyos volt benne, hogy ez
csak az ő képzelgése, annak pedig, hogy visszamenjen, még a gondolata is elviselhetetlen. A
katonák mostanra már bizonyosan távoztak. A halott; akit átlépett, ezt a feltételezést látszik
igazolni, de...
De leginkább az előtte elterült holtak zavarták, ahogy egymás hegyén-hátán hevertek, két-három
méteren át. Nem tudja átlépni őket, ahogy a katonával tette. És ha letér a járdáról, hogy kerüljön,
kockáztatja, hogy eltöri a lábát vagy a bokáját. Ha tovább akar menni, akkor muszáj... nos... muszáj
rájuk lépnie.
Mögötte a sötétben megmozdult valami.
Larry megpördült. Azonnal magába szippantotta a rémület, attól az egyetlen, csikorgó hangtól
egy lépéstől.
– Ki van ott? – ordította, és lekapta a puskáját.
Semmi válasz, csak a visszhang. Amikor elült, a fiú hallotta – vagy hallani vélte – a lélegzés halk
neszét. Dülledt szemmel állt a sötétben, a tarkóján égnek meredt a haj. Visszafojtotta a lélegzetét.