Stephen King

Ez Ray hangja volt, de Ray már nem állt előtte. Nick homályosan hálás volt érte, bár a maradék
kis öntudata most a száját maró kínnal foglalkozott. Nyelvén érezte fogai törmelékét.
Kezek lökdösték, az út közepére perdítették. Közeledő fénysugarak meredtek rá, mint színpadon
a színészre. Fék sivított. Nick szélmalomként forgatta karjait, igyekezett arrébb menni, de a lábai
nem voltak szolgálatban; feladták a küzdelmet. Összerogyott a betonon, kerekéksivítás,
fékcsikorgás töltötte be a világot, miközben zsibbadtan várta, hogy elgázolják. Legalább nem fáj
többé a szája.
Kavicsok pattantak az arcába, és egy kereket látott, amely harminc centire sem volt tőle. Apró
fehér kavics ágyazódott be a gumi bordázatába, mint két ujj közé egy aprópénz.
Egy darab kvarc, gondolta összefüggéstelenül, és elájult.
AMIKOR MAGÁHOZ TÉRT, egy priccsen hevert. Kemény volt, de a legutóbbi három évben
keményebb ágyakban is feküdt már. Nagy erőfeszítéssel igyekezett kinyitni a szemét. Mintha
összeragadt volna a szemhéja, és a jobb, amelyet eltalált az elszabadult hold, csak félig nyílt ki.
Repedezett, szürke betonmennyezetet látott, alatta szigetelt csövek cikcakkját. Jókora bogár
szaladt fürgén az egyik csövön. A látóterét egy lánc osztotta ketté. Kicsit fölemelte a fejét, amitől a
fájdalom iszonyú villáma hasított beléje, és egy másik láncot is látott, amely a priccs külső lábától
vezetett a falon levő lakatig.
Balra fordította a fejét (újabb villámlás, ezúttal nem olyan gyilkos erejű), és meglátott egy durva
betonfalat. Repedések futottak végig rajta, és bőségesen telefirkálták. Némelyik írás friss volt,
mások régiek, a legtöbb hiányos iskolázottságról tanúskodott. EZEN A HELYEN BOGARAK
VANNAK. LOUIS DRAGONSKY 1987. SEGGLIKBA SZERETEM, OJAN VICES TUD LENNI.
GEORGE RAMPUNG ZSEBHOKIZIK. MÉG MINDIG SZERETLEK SUZANNE. EZ EGY
SZARR HEJ, JERRY. CLYDE D. FRED 1981. Voltak képek is, nagy, lengő hímvesszőkről,
gigászi mellekről, kezdetleges vaginákról. Mindebből rájött, hol van: egy cellában.
Óvatosan felkönyökölt, lábát (amelyen papírpapucs volt) lecsúsztatta a priccs szegélye mentén,
azután felült. Ismét hatalmas, családi méretű nyilallás hasított a fejébe, és a gerince riasztót
reccsent. A gyomra rémítően felfordult, hányinger fogta el, a legborzalmasabb és legférfiatlanabb
fajta, amitől az ember sikoltani szeretne Istenhez, hogy könyörüljön már rajta!
Sikoltás helyett – amúgy sem lett volna képes rá – a térdére könyökölt, két tenyerébe fogta az
arcát, és várta, hogy elmúljon az érzés. Egy idő után el is múlt. Érezte a tapaszt, amellyel az arcán
végigfutó árkot leragasztották, és amikor meggyűrögette a húsát, rájött, hogy valami mészárosféle
még össze is varrta néhány öltéssel a bőrét.
Körülnézett. Apró cellában volt, amelynek alakja leginkább oldalára fordított cipősdobozra
emlékeztetett. A priccs mögött rácsos ajtót látott. A priccs fejénél egy fedél és deszka nélküli vécét.
Mögötte a magasban – ezt látta meg, amint merev nyakát nagyon-nagyon óvatosan félrefordította –
egy kicsiny, rácsos ablakot.
Miután annyi ideig ült a priccs szélén, hogy már nem kellett félnie az ájulástól, letolta a térdéig a
formátlan, szürke pizsamanadrágot, amelyet ráadtak, a vécére kuporodott és vizeit, érzése szerint
legalább egy óráig. Amikor végzett, felállt, a priccs peremébe kapaszkodva, mint egy öregember.
Aggodalmasan kémlelte a csészében a vérnyomokat, de a vizelete tiszta volt. Lehúzta.
A rácsos ajtóhoz óvakodott, és kinézett egy rövid folyosóra. Balra volt a piások cellája. Egy
öregember hevert az öt priccs egyikén, a keze fadarabként lógott a földre. Jobbra a folyosó egy
ajtóban ért véget, amelyet kitámasztottak. A folyosó közepén zöld ernyős lámpa lógott le,
olyasfajta, amilyeneket biliárdtermekben látni.
Fölemelkedett egy árnyék, a kitámasztott ajtón táncolt, majd egy nagydarab, khakiöltönyös
ember lépett be a folyosóra. Szolgálati övéről nagy pisztoly lógott. Hüvelykujját a nadrágzsebébe
akasztva csaknem egy percen át bámulta Nicket, mielőtt megszólalt: – Eccer, mikor gyerek voltam,
elkaptunk egy pumát fönt a hegyekben, lelőttük, majd húsz mérföld kemény földúton vonszoltuk a
városig. Ami abból az állatból maradt, mire hazaértünk, a legsiralmasabb dolog volt, amit életembe
láttam. Utána mindjárt te következel, fiam.