Stephen King

41. FEJEZET
LARRY fél kilenckor napfényre és madárdalra ébredt. Mindkettő ámulatba ejtette. Amióta
elhagyták New Yorkot, minden reggel napfény és madárdal. És mint ingyenes ráadás, ha úgy
tetszik, ajándék, a levegő tiszta, friss illata. Meg Rita is észrevette. Larry folyton azt gondolta: hat,
ez olyan jó, amennyire egyáltalán lehet! De egyre jobb lett, annyira jó, hogy az embernek
akaratlanul az jutott eszébe, hogy mit művelt ezzel a bolygóval. És azon is kellett töprengenie, hogy
vajon mindig ilyen-e az illata a levegőnek például Minnesotában meg Oregonban és a Szikláshegység
nyugati lejtőin?
Ahogy feküdt a kétszemélyes hálózsák ráeső részében, a kétszemélyes sátor alacsony
vászonteteje alatt, amellyel július másodika reggelén, Passaicban egészítették ki úti fölszerelésüket,
Larry arra az időre emlékezett, amikor Al Spellman, a Szakadt Rongyok egyik tagja megpróbálta
rábeszélni, menjen el vele és másik két vagy három sráccal egy táborozásra. Kelet felé indulnának,
egy éjszakát Vegasban töltenének, azután elmennének egy Loveland nevű, coloradói helységbe.
Vagy öt napig sátoroznának a hegyekben Loveland fölött.
– Meghagyhatod ezt a "Felső-Sziklás-hegység" rizsát John Denvernek – gúnyolódott Larry. –
Összemarnak a szúnyogok, és jól bekapsz egy adag mérges szömörcét a seggedbe, amikor elmész a
bozótba szarni. Ha esetleg meggondolnátok magatokat, és úgy döntenétek, hogy Vegasban
táboroztok öt napig, akkor csörögj ide.
Pedig talán az is ilyen volt: önállóság, amikor senki sem nyaggat (Rita kivételével, és az ő
nyaggatását ki lehetett bírni), jó levegőt szívsz, éjszaka nem forgolódsz és hánykolódsz, csak
bumm, elalszol, mintha kalapáccsal vágtak volna fejbe. Nincsenek problémák, legfeljebb az, hogy
másnap milyen úton haladj tovább, és mennyi időbe telik az utazás. Egész frankó.
És ez a reggel a vermonti Benningtonban, útban kelet felé a 9-es műút mentén, ez egy különleges
reggel, mert július negyedike van, a függetlenség napja.
Felült a hálózsákban, és Ritára nézett, de az asszony még aludt, semmi sem látszott belőle, csak
testének körvonalai a hálózsák steppelt anyaga alatt és egy hajtincse. No, ma reggel stílusosan fogja
ébreszteni.
Elhúzta a cipzárt a maga oldalán, és anyaszült meztelenül kimászott. Egy pillanatra libabőrös
lett, azután érezte, hogy a levegő kellemesen meleg, máris úgy huszonkét fok körül lehet. Újabb
szép nap ígérkezik. Kikecmergett a sátorból, és fölállt.
A sátor mellett 1200 köbcentis Harley-Davidson parkolt, csupa feketeség és króm. A
hálózsákhoz és a sátorhoz hasonlatosan Passaicban újították. Addigra túl voltak három autón, kettőt
borzalmas forgalmi dugók állítottak meg, a harmadik elakadt a sárban Nutley után, amikor
megpróbáltak kikerülni két egymásba rohant tehert. A motorbicikli volt a megoldás. Ki lehetett
kerülni vele a karambolokat. Ha a járművek komolyan feltorlódtak, még mindig el lehetett menni
vele a parkolósávon, vagy akár egy mellékúton, ha akadt ilyen. Rita nem szerette – félt tőle, hogy a
hátsó ülésen kell kuporognia, és eszeveszetten kapaszkodott a fiúba –, de egyetértett azzal, hogy ez
az egyetlen gyakorlati megoldás. Az emberiség utolsó forgalmi dugója igazán osztályon felülire
sikerült. Amióta elhagyták Passaicot és kiértek a vidékre, nagyon jól elvoltak. Július 2-án
keresztülvágtak New York államon, és Quarryville határában verték föl sátrukat, a párás és
rejtelmes Catskillstől nyugatra. A harmadik délutánon keletnek fordultak, éppen alkonyatra
érkeztek meg Vermontba. És itt, Benningtonban állapodtak meg.
A városon kívül egy magaslaton vertek sátrat, és Larry, miközben meztelenül vizeit a motor
mellett, megcsodálhatta a képeslapra illő New England-i város látképét. Két tiszta fehér templom,
tornyaik úgy meredeznek, mintha át akarnák szúrni a hajnali kék eget; egy magániskola
borostyánnal befutott, szürke terméskő épületei; egy üzem; két vöröstéglás iskola; rengeteg
nyárizöld köntösbe öltözött fa. Az egyetlen dolog, ami elrontotta egy icipicit a képet, hogy az üzem
kéményéből nem bodorodott füst, és a sok csillogó játék autó fura szögekben parkolt a főutca