Stephen King

És egy napon valamelyik jól fizetett varangy azt mondta, "Né má, micsinátam! Majdnem mindenkit
megöl. Hát nem nagyszerű?", mire adtak neki egy plecsnit, fizetésemelést és egy lakást, azután
valaki kiöntötte a cuccot. Na, és te mit fogsz csinálni, Fran?
– Eltemetem az apámat – felelte halkan a lány.
– Ó... természetesen. – Egy pillanatig csak bámult, azután hadarni kezdett. – Nézd, én elmegyek
innen. Ki Ogunquitból. Ha tovább maradok, tényleg becsavarodom. Nem jössz velem, Fran?
– Hova?
– Nem tudom. Még nem.
– Hát, ha kitaláltál egy célt, akkor kérdezz meg ismét.
Harold felragyogott. – Jól van, megteszem. Ez... tudod, ez attól függ... – Elhallgatott, és kissé
bávatagon lefelé indult a tornác lépcsőjén. Új cowboycsizmája ragyogott a napon. Fran szomorú
mosollyal nézett utána.
Harold intett, mielőtt bemászott volna a Caddyba. Fran is fölemelte a kezét. A kocsi ügyetlenül
ugrott egyet, amikor a fiú tolatni kezdett, azután zötyögve farolt végig a felhajtón. Elcsámborgott
balra, szétnyomta Carla néhány virágát, és kis híján befordult az árokba, miközben kikanyarodott az
útra. Majd kétszer dudált, és elhúzott. Fran figyelte, amíg el nem tűnt, azután visszament az apja
kertjébe.
NÉGY ÓRA FELÉ kényszerítette magát, hogy fölvánszorogjon. A homloka és a halántéka tompán
sajgott a hőségtől, a kimerültségtől és a feszültségtől. Először azt tervezte, hogy vár még egy napot,
de attól csak rosszabb lett volna. Hóna alatt az anyja legszebb damasztabroszát vitte, amelyet Carla
szigorúan csak vendégeknek vett elő.
Nem ment olyan jól, mint remélte, de messze nem volt olyan rossz, mint ahogy félt tőle. Az apja
arcán legyek másztak, összedörzsölték kis, szőrös lábukat, azután elröppentek; a bőr árnyékosra
sötétedett, de Fran apja olyan napsütötte volt a kerti munkától, hogy ezt alig lehetett észrevenni... ha
az ember elhatározta, hogy nem veszi észre. Nem volt szag, pedig a lány ettől félt a legjobban.
Abban a kettős ágyban halt meg, amelyet sok éven át megosztott Carlával. A lány az anyja
oldalán hajtogatta szét az abroszt, úgy, hogy a széle érje az apja karját, csípőjét és lábát. Nagyot
nyelt (a feje csúnyábban lüktetett, mint bármikor), és nekikészült, hogy az apját rágurítsa a
szemfedőjére.
Peter Goldsmith csíkos pizsamát viselt, amit a lány meghökkentően léhának talált, de ez is
megteszi. Az meg sem fordult a fejében, hogy először levetkőzteti, azután ismét felöltözteti az apját.
Megacélozta magát, megragadta a bal kart – kemény és merev volt, mint egy fadarab –, és
megfordította az apját. Ekkor ocsmány, hosszú böfögés szakadt fel a testből, és nem akart vége
lenni, és úgy karistolt a torokban, mintha sáska mászott volna bele, és most életre kelne a sötét
csatornában, hogy ciripeljen és ciripeljen.
Fran sikoltva hátratántorodott, és felborította az éjjeliszekrényt. Az apja fésűi, keféi, az
ébresztőórája, egy kis halom aprópénz, néhány nyakkendőcsíptető és mandzsettagomb csörögve
hullott a földre. Most már volt szag, bűzös gázszag, az utolsó védelmező ködfelhő is felszakadt, és
Fran megtudta az igazságot. Térdre esett, összefonta karjait a feje körül, és jajgatni kezdett. Nem
valami életnagyságú bábut temet, hanem az apját, akiben az utolsó, a legeslegutolsó emberi ez az
avas gázszag, amely a levegőben lebeg, de ez is hamarosan szertefoszlik.
A világ elszürkült, és gyászának folyamatos vonítása távolinak tűnt, mintha valaki más adná ki
ezeket a hangokat, talán az egyik kicsi, barna asszony, akit az ember a tévéhíradóban lát. Eltelt
valamennyi idő, fogalma sem volt róla, mennyi, aztán apránként magához tért, tudatára ébredt a
dolgoknak, amelyeket még el kellett végeznie. Olyan dolgok voltak, amelyeknek elvégzésére
korábban nem tudta volna rávenni magát.
Odament az apjához, megfordította. A tetem ismét böfögött, ezúttal röviden és halkan. A lány
megcsókolta a homlokát.
– Szeretlek, apu – mondta. – Szeretlek, Frannie szeret téged. – Könnyei az apja arcára hullottak
és csillogtak. Kihámozta a pizsamából, és ráadta a legszebb öltönyét, alig véve tudomást hátának
tompa lüktetéséről, nyakának és karjának fájdalmáról, miközben emelgette a súlyos testrészeket,