Stephen King

elfogadó vagy. Mindig is az voltál. Mintha Isten kihagyott volna belőled valamit, amikor fölépített
bennem. Nem vagy rossz, nem ezt akarom mondani. Laknunk kellett néhány olyan helyen apád
halála óta, hogy Isten a tudója, kijöhetett volna belőled a gonosz, ha benned van. Azt hiszem, a
legrosszabb, amit tőled láttam, az volt, hogy Queensben a Carstairs úton egy csúnya szót írtál abban
a házban a földszinti előtér falára. Emlékszel?
Emlékezett. Anyja felkrétázta ugyanazt a szót a homlokára, és háromszor megkerülte vele a
háztömböt. Soha többé nem írta le azt a szót, vagy bármilyen más szót épületre, falra vagy rézsűre.
– A legrosszabb, Larry, hogy jót akarsz. Néha azt hiszem, szinte szerencsésebb volna, ha kitörne
belőled a rosszaság. Mert így olyan, mintha tudnád, mi a rossz, de azt nem, miként hozd helyre. És
én sem tudom. Amikor kicsi voltál, megpróbáltam, minden általam ismert módon. Ezek közül csak
az egyik volt, hogy azt a szót a homlokodra írtam... és akkor már kezdtem kétségbeesni, különben
sohasem csináltam volna ilyen komiszságot. Te elfogadó vagy. Azért jöttél haza, mert tudtad, hogy
én mindenképpen adok. Nem mindenkinek, csak neked.
– Elköltözöm – mondta a fiú, és minden szava olyan volt, mintha száraz vattát köpne. – Ma
délután.
Ekkor eszébe jutott, hogy aligha engedheti meg magának a költözést, legalábbis addig, míg
Wayne nem küldi el a jogdíj következő részletét – illetve azt, ami megmarad, miután L. A.
legéhesebb vérebeit kielégítette. Ami a jelenlegi költségeket illeti, ott van a Datsun Z parkolási díja,
méghozzá tisztes összeg, amit pénteken ki kell fizetnie, ha nem akarja, hogy a barátságos szomszéd
parkolóőr meglátogassa, márpedig nem akarta. És a tegnapi duhajkodás után, amely ártatlanul
kezdődött Buddyval és a menyasszonyával és a szájhigiénikussal, aki a menyasszony ismerőse volt
– egy kedves lány Bronxból, Larry, tetszeni fog neked, remek humorérzéke van –, meglehetősen
gyéren állt pénz dolgában. Nem. Ha pontos akar lenni, akkor leégett. A gondolattól pánikba esett.
Ha most otthagyja az anyját, hova mehet? Szállodába? Bármely portás egy kispiszkosnál különb
helyen betegre röhögi magát, és azt mondja, hogy kopjon le. Jó szerelést visel, mégis tudják.
Valahogy tudják a fattyak. Képesek kiszagolni az üres bukszát.
– Ne menj – mondta Alice halkan. – Szeretném, hanem mennél el, Larry. Különleges
ennivalókat vettem. Talán láttad is. És reméltem, hogy este talán römizhetünk.
– Nem is tudsz römizni, anya! – mondta a fiú, és kissé elmosolyodott.
– Filléres alapon elpáholok egy hozzád hasonló gyereket.
– Talán ha adok száz pont előnyt...
– Na nézzék a kölyköt! – csúfolódott az anyja gyengéden. – Talán én adok neked négyszázat.
Maradj, Larry. Mit szólsz?
– Helyes – bólintott a fiú. Ma először érezte jól magát, igazán jól. Bent egy hangocska azt
suttogta, hogy ismét elfogad, ugyanaz a régi Larry, a potyaleső, de ő nem volt hajlandó odafigyelni.
Végül is az anyjáról van szó, aki megkérte. Igaz, meglehetősen kemény dolgokat mondott, de a
kérés az kérés, nem igaz? – Tudod mit? Én fizetem a jegyeket a július negyedikei meccsekre. Telik
rá abból, amit ma este kipréselek belőled.
– Te még egy paradicsomból sem tudod kipréselni a levét – válaszolta barátságosan az anyja,
azután ismét a polcok felé fordult. – Van a folyosón egy mellékhelyiség. Miért nem mész oda, hogy
lemosd a vért a homlokodról? Azután vegyél ki tíz dollárt a pénztárcámból, menj el moziba. Még
mindig akad egy-két jó hely a Harmadik sugárúton. Csak ne azokba a koszfészkekbe a
Negyvenkilencedik utcában és a Broadwayn.
– Hamarosan én adok pénzt neked – ígérte Larry. – A lemez ezen a héten a tizennyolcadik a
Billboard listáján. Sam Goodynál láttam idefelé jövet.
– Ez csodálatos. Ha olyan vastag vagy, akkor miért nem vettél egy példányt, ahelyett, hogy csak
nézted?
Hirtelen gombóc akadt meg Larry torkán. Krákogott, de nem tudta felköhögni.
– Jó, nem érdekes – legyintett az anyja. – A nyelvem olyan, mint egy rossz természetű ló. Ha
egyszer megindul, akkor addig megy, amíg el nem fárad. Tudhatod. Tizenötöt vegyél ki, Larry.
Nevezd kölcsönnek. Azt hiszem, előbb-utóbb visszakapom.