Stephen King

súlyosan visszamaradott, fel tudott állítani egyszerű következtetéseket. Alkalomadtán – amikor
kikapcsolt – világosan látta még a bonyolultabb induktív és deduktív összefüggéseket is. Az ilyen
következtetések lehetőségét úgy érzékelte, mint mikor a normális ember azt mondja, hogy "a nyelve
hegyén van". Ha ez történt, Tom búcsút mondott a való világnak, amely számára nagyjábanegészében
az érzéki benyomások pillanatnyi sorozata volt, és lemerült az elméjébe. Úgy viselkedett,
mint az az ember, aki egy ismeretlen, elsötétített szobában mászkál négykézláb a padlón, kezében
egy lámpa dugójával, nekimegy a bútoroknak, míg a szabad kezével a konnektort keresi.
Azt mondta: Maga talán süket?
Ez az ember nem úgy viselkedett, mint aki hallja, amit Tom mond, kivéve, ha egyenesen
ránézett. És egy szót sem szólt hozzá, még annyit sem, hogy szia. Az emberek néha nem válaszoltak
Tom kérdéseire, mert valami az arcában elárulta, hogy odafönt kilazultak a deszkák. De ha ilyesmi
történt, akkor azok az emberek, akik nem válaszoltak, dühösnek, szomorúnak látszottak, vagy
elvörösödtek. Ez nem így tett – a hüvelyk- és mutatóujjából kört formált, és Tom tudta, hogy ez azt
jelenti, oké zsoké... mégsem beszélt.
A kezét a fülére tette, és megrázta a fejét.
A kezét a szájára tette, és ugyanígy cselekedett.
A kezét a nyakára tette, és megint ugyanaz.
A szoba kivilágosodott: a kapcsolat létrejött.
– Az biztos is! – kiáltotta Tom, és arcába visszatért az élet. Véreres szeme fölragyogott.
Berontott Norton gyógyszertárába, megfeledkezve róla, hogy ez törvénytelen. A nem beszélő ember
vattára öntött valamit, aminek olyan szaga volt, mint a Bactine-nak, azután letörölte vele a
homlokát.
– Hé, uram! – rontott be Tom. A nem beszélő ember nem fordult meg. Tom egy pillanatra
meglepődött, azután minden az eszébe jutott. Megütögette Nick vállát, mire az megfordult. – Maga
süketnéma, ugye? Nem hall! Nem beszél! Igaz?
Nick bólintott. Tom erre valami elképesztően reagált. Fel-felugrált, és vadul tapsolt.
– Gondoltam! Hurrá nekem! Magamtól kitaláltam! Éljen Tom Cullen!
Nicknek vigyorognia kellett. Nem emlékezett rá, hogy mikor szerzett bárkinek is ekkora örömet
az ő fogyatékossága.
A BÍRÓSÁG ELŐTTI kis téren egy tengerészgyalogos szobra állt, második világháborús
egyenruhában, korabeli fegyverekkel. Az emlékművön levő tábla szerint a szobrot a Harper megyei
fiúknak állították, akik MEGHOZTÁK A LEGNAGYOBB ÁLDOZATOT HAZÁJUKÉRT. Ennek
az emlékműnek az árnyékában üldögélt Nick Andros és Töm Cullen, miközben Underwood Csípős
Sonkát meg Underwood Csípős Csirkét ettek krumpliszirommal. Nicknek egy X volt a homlokán
ragtapaszból a bal szeme fölött. Tom szájáról olvasott (ami nem volt éppen könnyű, mert Tom
beszéd közben is tömte a fejét), és azon tűnődött, hogy kutyára unja már a konzervkaját. Egy jókora
marhasültre vágyott, vegyes körítéssel.
Üldögéltek, és Tom egyfolytában kerepelt. Meglehetősen sokszor ismételte magát, és beszédét
kiadósan fűszerezte Az biztos is! és Hát nem?! kurjantásokkal. Nick nem bánta. Akkor tudta csak
meg, mennyire hiányoznak neki az emberek, amikor találkozott Tommal, és az is csak most lett
világos előtte, hogy titokban mennyire félt attól, hátha ő az utolsó élő ember a földön. Egyszer még
az is átfutott az agyán, hogy mindenki meghalt a süketnémákon kívül. Most, gondolta magában
mosolyogva, talán azt a lehetőséget kellene fontolóra vennie, hogy mindenki meghalt a
süketnémákon és a szellemileg visszamaradottakon kívül. Ez a gondolat, amely mulatságosnak tűnt
két órakor, a fényes nyári délutánon, éjszaka majd visszatér kísérteni, és akkor már egyáltalán nem
tűnik mulatságosnak.
Azon tűnődött, hogy Tom szerint vajon hova ment a többi ember. Már értesült Tom papájáról,
aki néhány éve meglépett egy pincérnővel, és arról, hogy Tom a Norbutt-tanyán volt béres, és hogy
két éve Mr. Norbutt úgy döntött, Tom "elég jól elvan" ahhoz, hogy egy fejszét a kezébe lehessen
adni, meg a "nagyfiúkról", akik egy éjjel rámentek Tomra, és hogy ő hogyan harcolt velük, "amíg
majdnem meghaltak, és én elvittem őket a kórházba törésekkel, H-O-L-D, vagyis törésekkel, ez az,