Stephen King

– Meg sem kérdezem, hogy fáj-e – mondta Soames. – John, hazamész és lefekszel, és ez nem
tanács, ez parancs.
A seriff pislogott. – Eriggy már, Ambrose – szólt halkan. – Te is tudod, hogy nem tehetem.
Három foglyom van, akiket ma délután Camdenbe kell szállítani. Múlt éccaka erre a gyerekre
hagytam őket, de nem szándékozom megismételni, és nem is teszem. Néma. Ebbe se egyezek bele,
ha tegnap éccaka tudok gondolkozni.
– Ne törődj velük, John. A magad bajával foglalkozz. Valamilyen légúti fertőzésed van, a
hangból ítélve jó kiadós, és ez lázzal is jár. Beteg a csőrendszer, Johnny, és hogy tökéletesen őszinte
legyek, ez nem tréfa olyan embernél, aki annyi fölösleget cipel, mint te. Feküdj le. Ha holnap reggel
még mindig jól érzed magad, akkor megszabadulhatsz a foglyaidtól. Még jobb lenne, ha idehívnád
az állami rendőrséget, hogy azok vigyék el őket.
Baker bocsánatkérően nézett Nickre. – Tudod – mondta –, télleg elég kifacsartnak érzem
magam. Tán egy kis pihenés...
"Menjen csak haza, feküdjön le" – írta Nick. "Majd én vigyázok. Mellesleg meg kell keresnem
azoknak a tablettáknak az árát."
– Senki sem dolgozik keményebben egy drogosnál – vihogott Soames.
Baker fölvette Nick kétoldalas életrajzát. – Elvihetem ezt Janeynek, hogy elolvassa? Egész odáig
van éretted, Nick.
"Hát persze" – firkantotta Nick a jegyzettömbre. "Mrs. Baker nagyon kedves."
– A maga módján – mondta Baker, és sóhajtva begombolta az ingét. – Már megin megy föl a láz.
Pedig már aszittem, vége.
– Vegyél be aszpirint – figyelmeztette Soames, miközben becsukta a táskáját. – Ez a
mirigyfertőzés, ez nem tetszik nekem.
– Van egy szivardoboz a legalsó fiókba – mondta Baker. – Egy kis apró. Kimehetsz belőle
ebédelni, útközbe megveheted a gyógyszert is. Ezek a fiúk sokkal inkább faszok, mint gazemberek.
Jól ellesznek. Csak tegyél be egy elismervényt, hogy mennyit vettél ki. Én megkeresem az állami
rendőrséget, és délutánra megszabadulsz tőlük.
Nick ismét kört formált a hüvelyk- és mutató-ujjából.
– Nagyon hamar megbíztam benned – mondta Baker komolyan –, de Janey aszongya, így helyes.
Tehát vigyázzál.
Nick bólintott.
ELŐZŐ NAP DÉLUTÁN hat körül bejött Jane Baker. Egy lefedett tányérban vacsorát meg egy
dobozos tejet hozott.
Nick azt írta: "Nagyon köszönöm. Hogy van a férje?"
A tipp-topp kockás ingbe és kifakult farmerbe öltözött kicsi, gesztenyebarna hajú asszony
elnevette magát. – Ő maga akart jönni, de lebeszéltem. Ma délután olyan magasra szökött a láza,
hogy megrémültem, de most már majdhogynem normális. Azt hiszem, az állami rendőrség az oka.
Johnny nem igazán boldog, ha nem haragudhat valamiért az állami rendőrségre.
Nick kérdőn nézett rá.
– Azt mondták, hogy senkit sem tudnak küldeni a foglyokért holnap reggel kilencig. Pocsék
beteg napjuk volt, több mint húsz rendőr maradt otthon. Egy csomóan meg azzal foglalkoznak,
hogy Camdenbe, pláne Pine Bluffba fuvarozzák kórházba az embereket. Mindenfele rengeteg a
beteg. Azt hiszem, Am Soames sokkal jobban aggódik, mint mutatja.
Ő maga is aggodalmasnak tűnt. Aztán elővette a mellzsebéből a két összehajtogatott papírlapot.
– Jó kis történet – mondta halkan, és visszaadta a lapokat a fiúnak. – Te vagy a legpechesebb
ember, akit valaha ismertem. Csodálatra méltó, ahogy leküzdötted a hátrányodat. Ismételten
bocsánatot kell kérnem a bátyám miatt.
Nick zavarában csak a vállát vonogatta.
– Remélem, itt maradsz Shoyóban – mondta az asszony, majd fölállt. – A férjem kedvel téged, és
én is. Vigyázz ezekkel a benti emberekkel.
"Vigyázni fogok" – írta Nick. "Mondja meg a seriffnek, hogy jobbulást kívánok neki."