Stephen King

amit a filmesek "rövid fókuszúnak" neveznek), ezek a szicíliai figurák néha független tolvajoknak is
adtak el fegyvert. Mármost, mesélte Poke, ez a Gigerli George elmondta, hogy kilátásban van egy
rendesebb adag szállítmány. Huszonöt százalékot kér az üzletből. Poke és Lloyd betör George-hoz,
megkötözik, betömik a száját, elviszik az anyagot, a hihetőség kedvéért esetleg rásóznak egyetkettőt.
George a lelkükre kötötte, hogy ügyesek legyenek, mert ezekkel a szicíliai fickókkal nem
lehet viccelni.
– Hát – vonta meg a vállát Lloyd –, jól hangzik.
Másnap Poke és Lloyd meglátogatták Gigerli George-ot, egy nyájas, száznyolcvan centi magas
embert, aki oda nem illő apró fejet viselt mestergerenda vállain, olyan nyakon, amely mintha nem is
létezett volna. Ondolált szőke haja volt, amitől kicsit úgy festett, mint a híres fogd-ahol-éred
birkózó.
Lloydnak voltak bizonyos elgondolásai az üzlettel kapcsolatban, de Poke ismét megváltoztatta a
véleményét. Poke ebben nagy volt. George elmondta nekik, hogy következő péntek délután, hat óra
tájban jöjjenek. – Viseljetek álarcot, az isten szerelmére – mondta. – És verjétek be az orrom, és
húzzatok be a szemem alá! Jézusom, bár sohase keveredtem volna bele!
Eljött a nagy éjszaka. Poke és Lloyd elbuszoztak George utcájának sarkára, és George
feljárójának végében felhúzták a síálarcot. Az ajtó be volt zárva, de ahogy George megígérte, nem
túl szorosan. A földszinten volt egy játékszoba, abban George, lábánál egy sportzsák, tele fűvel. A
pingpongasztalt megrakták fegyverekkel. George be volt ijedve.
– Jézus, ó, Jézus, bár sohase keveredtem volna ebbe bele! – mondogatta, miközben Lloyd
ruhaszárító kötelet csomózott a lábára, Poke pedig ragasztószalaggal kötözte össze a kezét.
Lloyd ekkor orrba cseszte, amitől eleredt a vére, Poke pedig szemen csapta, a rendelésnek
megfelelően abszolválva a monoklit.
– Aúú! – üvöltötte George. – Muszáj ilyen gorombának lennetek?
– Te akartad, hogy fixen valódinak látszódjék – mutatott rá Lloyd.
Poke egy darab leukoplaszttal beragasztotta George száját. Nekiláttak összeszedni a szajrét.
– Tudod mit, öreg haver? – kérdezte Poke, és megállt.
– Nem én – vihogott Lloyd idegesen. – Semmit se tudok.
– Azon tűnődöm, hogy az öreg George tudja-e tartani a száját.
Lloydnak ez vadi új szempont volt. Egy hosszú, kemény pillanatig elgondolkozva bámulta
Gigerli George-ot, míg George őt stírölte hirtelen támadt rémülettel.
Aztán Lloyd azt mondta: – Hát naná. Ő is reszkíroz – de a hangja ugyanolyan kényszeredett volt,
mint amilyennek érezte magát. Bizonyos magok, ha elvetik őket, csaknem mindig kikelnek.
Poke mosolygott. – Ó, ezt is mondhatja: "Hé, haverok, találkoztam ezzel a régi barátommal meg
a cimborájával. Dumáltunk egy darabig, megittunk néhány sört, és mit szóltok, a kurafiak idejöttek
a házhoz és lekapcsoltak. Remélem, elkapjátok őket. Hadd mondjam el, hogy festenek."
George vadul rázta a fejét, a szeme a rettegés két nagy O betűjévé kerekedett.
A fegyverek addigra egy nehéz, mosodai vászonzsákba kerültek, amelyet a lenti fürdőszobában
találtak. Lloyd idegesen megemelte a zsákot, és azt kérdezte: – Na és szerinted mit kéne tennünk?
– Azt hiszem, pokerizálni kéne, öreg cimbora – felelte Poke sajnálkozva. – Ez az egy dolog, amit
megtehetünk.
– Ez állati komisz dolognak tűnik azután, hogy be vett minket ebbe.
– A világ komisz, haver.
– Hát igen – sóhajtott Lloyd, és odamentek George hoz.
– Mph! – mondta George, és vadul rázta a fejét. – Mmmmh! Mmmmph!
– Tudom – vigasztalta Poke. – Rohadt dolog, mi? Sajnálom George, ne hidd, hogy nem. Nincs
benne személyes elem. Szeretném, ha nem felejtenéd el. A fejét, Lloyd.
Ezt könnyebb volt mondani, mint megcsinálni. Gigerli George vadul csapkodta ide-oda a fejét. A
játszószoba sarkában ült, a falak salakbetonból voltak, ő pedig a falba csapkodta a fejét, de úgy tűnt,
nem is érzi.
– Kapd el – mondta derűsen Poke, és újabb darab ragasztószalagot tépett le a tekercsről.