Stephen King

nem mondhatok többet" vékony cukormáza, de alatta a vastag megvetés az ostoba civilekkel
szemben, akik többet akarnak tudni, mint ami egészséges.
– Válaszokat akarok – szólt Stu.
– Sajnálom, de...
– Ha azt akarja, hogy együttműködjek magukkal, akkor válaszoljon a kérdéseimre.
– Idővel bizonnyal...
– Megnehezíthetem a dolgukat.
– Képzelem – mondta ingerülten Denninger. – Nincs felhatalmazásom, hogy bármit mondjak
magának, Mr. Redman. Magam is igen keveset tudok.
– Gondolom, a véremet vizsgálták. Azokkal a tűkkel.
– Így van – bólintott óvatosan Denninger.
– Mi célból?
– Ismétlem, Mr. Redman: nem mondhatom el önnek, amit magam sem tudok. – Megint olyan
ingerülten beszélt, hogy Stu hajlamos volt hinni neki. Ez az alak csak egy önelégültségben úszó
technikus a melóban. Nem nagyon tetszett neki.
– A szülővárosom karantén alá került.
– Erről sem tudok semmit. – De közben nem nézett Stu szemébe, aki ebből tudta, hogy most
hazudik.
– Hogyhogy nem láttam? – mutatott a falra szerelt tévékészülékre.
– Tessék?
– Ha egy várost lezárnak, és szögesdróttal vesznek körül, az hírnek számít – magyarázta Stu.
– Mr. Redman, csak annyit engedjen Pattynek, hogy a vérnyomását megmérje...
– Nem. Ha bármit akar tőlem, jobb, ha két igen combos férfit küld. De küldhet akárhányat, én
megpróbálok lyukat szakítani ezeken a csíramentesített ruhákon. Tudja, ugye, hogy egyáltalán nem
látszanak erősnek?
Játékosan odakapott Denninger ruhájához. A férfi hátraugrott, majdnem hanyatt esett. A
hangszóróból rémült nyivákolás hallatszott, és a dupla üveg mögött is mocorogtak.
– Gondolom, szívesen belekevernének valamit az ételembe, hogy kiüssenek, de az elszúrná a
vizsgálataikat, mi?
– Mr. Redman, ön nem viselkedik ésszerűen! – Denninger tartotta az óvatos távolságot. – Az
együttműködés megtagadásával súlyosan árthat hazájának. Megértette?
– Az ki van zárva – felelte Stu. – Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a hazám árt igen súlyosan
nekem. Össze zárt egy georgiai kórterembe egy csőszájú, nyamvadt kis dokival, aki azt se tudja, mi
a különbség a fecsegve ringó fecske és a recsegve fingó kecske között. Na, húzza a belét innen és
küldjön valakit, aki hajlandó beszélni velem, vagy elég srácot, akik képesek kierőszakolni, amire
szükségük van. Arra számíthat, hogy küzdeni fogok velük.
Tökéletes nyugalommal ült a széken Denninger távozása után. A nővér nem jött vissza. Két
izmos ápoló sem toppant be, hogy megmérje a vérnyomását. Úgy vélte, talán még egy ilyen
vérnyomásmérés-szerű kis semmiségnek is ártana, ha csak kényszerrel tudnák kicsikarni. Most egy
ideig hagyják, hadd főjön a saját levében.
Fölkelt, bekapcsolta a tévét, és nézte, noha nem látta. Akkora volt benne a félelem, mint egy
elszabadult elefánt. Két napja várta, hogy tüsszenteni, köhögni kezdjen, fekete nyálkát harákoljon és
köpködjön a klotyóba. Vajon a társai közül van-e már valaki olyan rossz állapotban, mint Campion?
A halott asszonyra és a gyerekre gondolt az öreg Chevyben, és folyton lila Bruett arcát látta a halott
nyakán, a baba pedig a kis Cheryl Hodges képét viselte.
A tévé sipákolt és recsegett. Stu szíve lassan vert. Távolról hallotta, amint a légtisztító levegőt
sóhajtozik a szobába. Egykedvű arca mögött tekergőzött-vonaglott a félelem. Néha nagy volt és
rémült, és mindent legázolt: ez az elefánt. Néha kicsi volt, és éles fogakkal rágcsálta: ez a patkány.
De nem hagyta el.
Ám csak negyven óra múlva küldtek olyan embert, aki hajlandó volt beszélni.