Stephen King

ahogy civilizált emberhez illik. Ez az élet úgyszólván megközelíti az idillt. Nincs
környezetszennyezés. Nincs kábítószer-probléma. Nincsenek faji zűrök. Nincs hiány semmiből.
Nincsenek pénzügyi vagy cserekereskedelmi gondok, mert ha szolgáltatásból nem is, de minden
áruból van elég, annyi, amennyi egy ilyen nagyon csökkentett létszámú társadalomnak háromszáz
évre elegendő. Szociológiai szempontból egy ilyen csoport vélhetőleg közösségi természetű lesz. Itt
nincs diktatúra. Annak a táptalaja, vagyis a hiány, a szükség, a bizonytalanság, a nyomorúság...
egyszerűen nem létezik. Boston valószínűleg visszatér a városi gyűlésekkel folytatott
kormányzáshoz.
De van egy "B" közösség Uticában. Senki sem ért az erőműhöz. A technikusok meghaltak.
Hosszú ideig tart, amíg kitalálják, hogyan működtessék ismét a dolgokat. Eközben fáznak éjszaka
(és jön a tél), konzervdobozból esznek, tengődnek. Egy erős ember átveszi az uralmat. Örülnek
neki, mert zavarodottak, fáznak és betegek. Hozza ő a döntéseket. Meg is hozza. Elküld valakit egy
kéréssel Bostonba. Nem küldenek át a kedvenc technikusukat Uticába, hogy segítsen helyreállítani
az erőművet? Különben mehetnek le délre, hosszú, veszedelmes úton, mielőtt beköszöntene a tél.
Vajon mit tesz "A" közösség, amikor megkapja ezt az üzenetet?
– Elküldi a fickót? – találgatott Stu.
– Krisztus tökeire, dehogy! Akarata ellenére ott tartanák, sőt ez igencsak valószínű! Az influenza
utáni világban a műszaki tudás fogja felváltani az aranyat, mint a csere tökéletes eszköze. És ebben
az értelemben "A" közösség gazdag, "B" pedig szegény. Mit tesz hát "B" közösség?
– Gondolom, délnek megy – vélte Stu, és elvigyorodott. – Talán egyenesen Kelet-Texasba.
– Talán. Vagy pedig megfenyegetik a bostoniakat egy nukleáris robbanófejjel.
– Naná – bólintott Stu. – Nem tudják működtetni az erőművüket, de ki tudnak lőni egy
atomrakétát.
– Ha nekik lennék, nem bajlódnék rakétával – mondta Bateman. – Csak azt kéne kitalálnom,
hogyan lehet leválasztani a robbanófejet, azután elvinném Bostonig egy kombiban. Gondolod, hogy
működne?
– Kutya legyek, ha tudom.
– Ha nem, akkor is rengeteg hagyományos fegyver maradt. Ez a helyzet. Itt hever mindenféle
anyag, azt várva, hogy valaki fölvegye. És ha "A" és "B" közösségnek egyaránt vannak
technikusaik, akkor kidolgozhatnak valami rozsdás nukleáris csapásváltást a vallás miatt, esetleg
területi megfontolásból, vagy egy másik vacak ideológiai különbség miatt. Gondolj bele, a világ
hat-hét atomhatalma helyett hatvan-hetven keletkezik csak itt, az Egyesült Államok területén. Ha a
helyzet más lenne, bizonyosan kövekkel és szöggel kivert bunkókkal csépelnék egymást. De az a
helyzet, hogy valamennyi öreg katona eltűnt, és a játékszereiket maguk mögött hagyták. Szomorú
erre gondolni, különösen azután, hogy máris mennyi szomorú dolog történt... de attól tartok, mindez
teljességgel lehetséges.
Csend borult rájuk. A távolból hallották, ahogy Kojak a fák között ugat, miközben a nappal
átfordult a dél tengelyén.
– Tudod – mondta végül Bateman –, alapvetően jó kedélyű ember vagyok. Talán azért, mert
alacsony az elégedettségi küszöböm. Emiatt roppantul kevéssé kedveltek a pályámon. Megvannak a
hibáim; túl sokat beszélek, amint hallod, förtelmes festő vagyok, amint látod, és borzalmasan
bántam a pénzzel. Néha a fizetés előtti három napon át mogyoróvajas kenyeret ettem, és attól
váltam hírhedté Woodsville-ben, hogy takarékkönyvet váltottam ki, hogy egy héttel később
kivegyem a pénzt. De igazából sohasem voltam lehangolt. Hóbortos, de vidám, ez vagyok én.
Életem egyetlen átkát az álmok jelentik. Kamaszkorom óta döbbenetesen élénk álmok kínoznak.
Sok meglehetősen csúnya. Amikor még fiatal voltam, trollok vártak a hidak alatt, akik felnyúltak és
elkapták a lábam, vagy boszorkánnyal találkoztam, aki madárrá változtatott... kinyitottam a szám,
hogy kiáltsak, és csak károgás jött ki rajta. Voltak valaha rossz álmaid, Stu?
– Néha – mondta Stu, és Elderre gondolt, arra, miként hömpölygött utána Elder a
lidércnyomásokban, meg a neonfényes folyosókra gondolt, amelyek sohasem értek véget, csak
visszakanyarodtak önmagukba, és tele voltak visszhangokkal.