Stephen King

Ugyanakkor a keze akaratlanul megrántotta a terítőt, és a tányér leesett a padlóra. Szétrobbant,
mint egy bomba. Frannie sikoltva kapta a kezét az arcához, árkokat szántott rajta az ujjaival.
Szeméből eltűnt a tévelygő, fásult határozatlanság, tekintete hirtelen kiélesedett. Mintha keményen
pofon ütötték volna, vagy egy üveg kámfort szagoltattak volna vele.
Az ember nem tarthat holttestet a házban. Különösen ilyen forró nyári napon nem.
A fásultság kezdett visszalopakodni, elmaszatolva a gondolat körvonalait. Beárnyékolta,
kipárnázta az iszonyatot. Fran ismét hallgatni kezdte a jégkockák csörgését-koppanását...
Leküzdötte. Fölállt, odament a mosogatóhoz, a hideg vizet teljesen kinyitotta, és két marokkal
csapkodta enyhén izzadó arcába.
Nem volt más vágya, mint hogy ismét elsodródhasson, de előbb azt a dolgot kell elintéznie.
Muszáj. Nem hagyhatja ott heverni az apját az ágyban, amíg a június júliussá rottyan. Ez túl sok
lenne, mint abban a Faulkner-novellában, amely minden egyetemi antológiában szerepel. Rózsaszál
Emily kisasszonynak. A városatyák nem értették, mi ez a borzalmas bűz, de egy idő után
elenyészett. Ez... ez...
– Nem! – sikoltotta hangosan a napfényes konyhában. Járkálni kezdett, és közben gondolkodott.
Az első ötlete a helyi temetkezési vállalkozó volt. De hát ki... ki...
– Elég a hátrálásból! – kiáltotta dühösen az üres konyhában. – Ki fogja eltemetni?
És a saját hangjától megjött a válasz. Tökéletesen világosan. Természetesen ő. Ki más? Csakis ő.
DÉLUTÁN fél három volt, amikor meghallotta a felhajtóra kanyarodó kocsit, a fojtott
elégedettséggel doromboló erős motort. Letette az ásót a gödör szélére – a kertben ásott, a
paradicsomágyás és a saláta között –, és kicsit ijedten megfordult.
Az autó vadonatúj, palackzöld Cadillac Coupe de Ville volt, és a kövér, tizenhat éves Harold
Lauder szállt ki belőle. Frannie-ban azonnal felhorgadt a viszolygás. Nem szerette Haroldot, és nem
is ismert senkit, aki szerette volna, beleértve néhai nővérét, Amyt is. Valószínűleg az anyja sem volt
kivétel. Fran némi fáradt iróniát érzett abban, hogy az egyetlen életben maradt ogunquiti ama
nagyon kevés személyek egyike, akiket őszintén utál.
Harold szerkesztette az ogunquiti gimnázium irodalmi magazinját, és különös novellákat írt jelen
időben, vagy egyes szám második személyben, esetleg mindkettőben. Lejössz az eszelős folyosón,
vattáddal utat törsz a szilánkos ajtón, és fölnézel a csillagok versenypályájára – ilyen volt Harold
stílusa.
– A gatyájába rejszol – mondta egyszer bizalmasan Amy. – Mit szólsz ehhez az ocsmánysághoz?
Belerejszol a gatyájába, és ugyanazt az alsót hordja addig, míg magától megáll.
Harold haja fekete volt és zsíros. Meglehetősen magasra nőtt, úgy száznyolcvanhárom centire, de
legalább százhúsz kilót cipelt. Kedvelte a hegyes orrú cowboycsizmát, a széles katonai bőrövet,
amelyet folyton fölrángatott, mert a hasa jócskán nagyobb volt a fenekénél, továbbá a virágmintás
ingeket, amelyek vitorlaként dagadoztak rajta. Frannie-t nem érdekelte, hányszor rejszol, mennyi a
túlsúlya, vagy hogy ezen a héten Wright Morrist vagy Hubert Selby Jr.-t utánozza-e. De ha ránézett,
mindig kényelmetlenül érezte magát, és kicsit utálkozott, mintha valami alapfokú telepátiával
erezné, hogy Haroldnak csaknem minden gondolata vékony nyálkától síkos. Azt nem feltételezte,
még ebben a helyzetben sem, hogy Harold veszedelmes lehetne, de valószínűleg ugyanolyan
kellemetlen, mint mindig, sőt talán még annál is inkább.
Harold nem vette őt észre. A házat nézte. – Van itthon valaki? – ordította, majd benyúlt a
Cadillac ablakán, és tülkök. A hang Frannie idegeit tépte. Hallgathatott volna, bár persze mikor
Harold megfordul, hogy visszaszálljon a kocsiba, akkor meglátja a gödröt meg őt, amint ott ül a
szélén. Egy pillanatig megkísértette a gondolat, hogy bemászik a kert mélyére, és meglapul a borsó
meg a bab között, amíg a srác elunja és elmegy.
Na, ebből elég, mondta magának, hagyd ezt abba. Ez itt legalább egy másik emberi lény.
– Itt vagyok, Harold! – szólalt meg.
Harold nagyot ugrott, hájas feneke rázkódott szűk nadrágjában. Nyilvánvalóan nem számított rá,
hogy talál valakit. Megfordult. Fran a vádliját söprögetve ment a veteményes széléhez, beletörődve,