Stephen King

Miként nézhetnének ismét egymás szemébe, érveltek, ha annyira megijednének egy meleg
helyzettől, hogy kivernék a saját véreiket, mint a kóbor kutyákat?
Ekkor azt javasolták, hogy kergessék el a beteg nyaralókat.
Mire a nyaralók, akik igen sokan voltak, dühösen rámutattak, hogy ők évek óta támogatják a
város iskoláit, útjait, szegényeit és nyilvános padjait az adójukkal, amit a hétvégi házaik után
fizetnek. Üzletek, amelyek még szeptember közepétől június közepéig se húznák, az ő nyári
dollárjaikból tartják fennt magukat. Ha ilyen lovagias módon bánnak velük, akkor Ogunquit lakói
bizonyosra vehetik, hogy ők ugyan sohasem jönnek vissza. Az ogunquitiek meg mehetnek vissza
homárt fogni, kagylót szedegetni-kapirgálni az iszapból, hogy megéljenek valahogy. A javaslatot,
amely a beteg nyaralókat akarta kiűzni a városból, megnyugtatóan elvetették.
Éjfélre fölállították az útakadályokat, és másnapra, huszonötödike hajnalára, jó néhány embert le
is lőttek ott; a zömük csak megsebesült, de három-négy meghalt. Többnyire észak felől jöttek,
Bostonból áradtak kifelé, rémülettől hűdötten, pániktól bután. Néhányan elég készségesen
visszafordultak Yorkba, hogy onnan hajtsanak föl a műútra, de a többség már eszelősen vagy át
akarta törni az útakadályt, vagy meg akarta kerülni a földes útpadkán. Őket elintézték.
De délutánra már az útakadályok őrsége is jórészt megbetegedett, arcuk tüzelt a láztól, és
folyvást le kellett engedniük a puskájukat, hogy orrot fújhassanak. Néhányan, mint Freddy
Delancey vagy Curtis Beauchamp, egyszerűen összeestek. Később elvitték őket a Városházán
berendezett ideiglenes kórházba, ahol meghaltak.
Frannie apja, aki az egész útakadálydolgot ellenezte, előző nap reggelre ágynak esett, és Frannie
mellette maradt, hogy ápolja. Peter nem engedte, hogy bevigye a gyengélkedőbe, azt mondta, ha
meg kell halnia, itthon akar, tisztességesen, magában.
Délutánra a forgalom szinte teljesen elapadt. Gus Dinsmore, a nyilvános parkoló őre azt mondta,
sejtése szerint olyan sok autó akadt el az úton, hogy azok a kocsik, amelyeket még egészséges
férfiak (vagy asszonyok) vezetnek, képtelenek mozdulni. Ez jó is volt így, mert huszonötödike
délutánjára alig háromtucatnyi ember maradt, akik még képesek voltak őrködni. Gus, aki egészen
tegnapig makkegészségesnek érezte magát, már maga is csöpögő orral járkált. Tulajdonképpen
Frannie-n kívül egyetlen személy volt a városban, aki teljesen egészségesnek tűnt, mégpedig Amy
Lauder tizenhat éves öccse. Amy éppen az első városi gyűlés előtt halt meg, már nem vehette föl a
szekrényben lógó menyasszonyi ruháját.
Fran ma nem járt kint, senkit sem látott azóta, hogy Gus tegnap délután eljött látogatóba.
Délelőtt néhányszor motorzúgást hallott, és egyszer vadászpuska kettős dörrenését, de ez volt
minden. Az állandó, töretlen csönd csak fokozta az irrealitás érzését.
És most itt voltak ezek a kérdések, amelyeket fontolóra kellett venni. Legyek... szemek...
sütemények. Azon kapta magát, hogy a jégszekrényt hallgatja. Volt benne egy automata jégcsináló,
és úgy húsz másodpercenként hallani lehetett a belsejéből az elkészült jégkocka hideg koppanását.
Csaknem egy órán át ült a tányér fölött, tompa, félig-meddig kérdő arccal. Fokozatosan újabb
gondolat emelkedett öntudatának felszínére – pontosabban két gondolat, amelyek egyszerre
látszottak összetartozónak és teljesen függetlennek. Netán egy nagyobb gondolat egymásba
kapcsolódó részei voltak? Miközben tovább hallgatta a frizsider mélyén működő jéggyártó
berendezésből kipottyanó jégkockák koppanását, megvizsgálta a gondolatokat. Az első az volt,
hogy az apja halott; otthon halt meg, és valószínűleg így tartotta volna jónak.
A második a nappal volt kapcsolatos. Gyönyörű, hibátlan nyári nap volt, az a fajta, amiért a
turisták a maine-i tengerpartra mennek. Nem azért, hogy ússzanak, ahhoz a víz sohasem elég meleg;
azért mennek, hogy elterüljenek a fényben.
A nap ragyogóan sütött, és Frannie le tudta olvasni a hátsó konyhaablak külső oldalára szerelt
hőmérőt. A higany valamivel a huszonhét fok alatt állt. Szépséges nap volt, és az ő apja halott. Van
a kettő között kapcsolat a szokásos könnyfacsarón kívül?
Elkomorodva töprengett, zavaros, fásult szemmel. Az elméje körbejárta a kérdést, azután
elsodródott más gondolatok felé. De mindig visszatért.
Szépséges, meleg nap van, és az apja halott.
Ezt azonnal megértette. Görcsösen lehunyta a szemét, mintha megütötték volna.