Stephen King

Egy darabig nem bírt továbbmenni; úgy érezte, nyársra húzta a sok száz halott szem, amelyek
dühösen bámulják a járművekből. Egy Dylan-szám jutott az eszébe: Vártam rád a fagyott
forgalomban... pedig tudtad, hogy másutt kéne lennem... hol vagy ma este, drága Marie?
Látta, amint a nyugat felé tartó gépkocsik négy sávja eltűnik az alagút fekete boltíve alatt, és
komolyan megrémült, amikor észrevette, hogy a Lincoln plafonján nem égnek a neonok. Olyan
volt, mint egy sírbolt autóknak. Beengedik félútig, aztán mocorogni kezdenek... életre kelnek...
hallani fogja, ahogy az ajtók kattanva kitárulnak, majd tompa csattanással becsukódnak... a
csoszogó lépéseik...
Kiütött rajta a verejték. A feje fölött madár rikoltott rekedten, és a fiú ugrott egyet. Hülye vagy,
szidta magát. Gyerekjáték ez. Annyi a dolgod, hogy maradj a járdán, és semmi idő alatt...
...megfojtanak a járkáló halottak.
Megnyalta az ajkát, és nevetni próbált. Igen csúnyán hangzott. Öt lépést tett arrafelé, ahol a
lehajtó csatlakozik a műúthoz, azután ismét megállt. A balján egy Caddy állt, egy El Dorado, és egy
megfeketedett, trollarcú asszony meredt ki belőle a fiúra. Az orra gumóvá nyomódott az üvegen.
Vér és takony fröccsent szét az ablakon. A férfi, aki a kocsit vezette, a volánra rogyott, mintha
valamit keresne a padlón. A Caddy minden ablakát felhúzták; olyan lehet belül, akár egy üvegház.
Ha kinyitná az ajtót, az asszony kifolyna és szétloccsanna a kövezeten, mint egy zsák rothadó
dinnye, és meleg, pállott szaga lenne, nyálkás, oszlástól burjánzó szaga.
Mint amilyen szaga az alagútnak is lesz.
Sarkon fordult és visszarohant arra, ahonnan jött. A szél, amelyet kavart, felszárította a verejtéket
a homlokáról
– Rita! Rita, figyelj! Azt akarom...
A szavak elhaltak, mikor elérte a lehajtó tetejét. Rita még mindig sehol. A Harminckilencedik
utca ponttá szűkült. Larry a déli járdáról átrohant az északira, nyomakodott a lökhárítók között,
keresztülmászott motorházakon, amelyek úgy felforrósodtak, hogy hólyagot húztak a bőrére. De az
északi járda is üres volt.
Tölcsért csinált a kezéből, úgy kiabált: – Rita! Rita!
Csak a halott visszhang válaszolt: – Rita... ita... ha...
NÉGY ÓRÁRA sötét felhők kezdtek gyülekezni Manhattan fölött, és a mennydörgés ide-oda gördült
a város sziklái között. Villámok döftek villáikkal az épületekbe. Mintha az ijesztgető Isten a
megmaradt embereket is ki akarná ugrasztani a rejtekhelyükről. A fény furcsa, sárga lett, ami
egyáltalán nem tetszett Larrynek. Görcsölt a hasa, és amikor cigarettára gyújtott, ugyanúgy
remegett a kezében, ahogy a Ritáéban reggel a kávéscsésze.
A lehajtónak az utca felőli végében ült, hátát a korlát alsó rúdjának vetve. A hátizsákja az ölében,
a 30-as mellette támasztotta a korlátot. Azt gondolta, az asszony megijed, és nemsokára visszajön,
de nem így történt. Tizenöt perccel ezelőtt felhagyott vele, hogy szólongassa. Frászt kapott a
visszhangoktól.
Ismét dörgött a menny, ezúttal közelebbről. Hideg szellő borzolta a fiú ingét, amelyet a verejték
a bőréhez tapasztott. Fedett helyet kell találnia, vagy abba kell hagynia a szarakodást, és irány az
alagút. Ha nincs elég bátorsága hozzá, akkor egy újabb éjszakát tölthet a városban, aztán átmehet a
George Washington hídon, amely száznegyven saroknyira van innen.
Igyekezett ésszerűen gondolkodni az alagútról. Semmi sincs ott, ami megtámadhatná. Elfelejtett
magával hozni egy jókora elemlámpát – Krisztusom, az ember nem gondolhat mindenre –, de van
egy gázöngyújtója, és korlát is van az úttest és a járda között. Minden más... például az autókban
ülő halottakra gondolni... csupán a pánik műve, képregénybe illő ötlet, annyi értelme van, mint félni
az öltözőszekrényben lakó mumustól. Ha csak erre tudsz gondolni, Larry, leckéztette magát, akkor
nem fogsz megmaradni ebben a szép új világban. Egyáltalán nem. Te...
Villám repesztette meg az eget, csaknem pontosan a fiú feje fölött. Larry összerándult. A
villanást robajló mennydörgés követte. Július elseje, gondolta találomra, ez az a nap, amikor ki kell
vinned a mucikádat Coney Islandre, hogy torkig lakjatok hot doggal. Ha egy labdával leütsz három,
fából faragott tejesüveget, nyersz egy káposztababát. Az esti tűzijáték...