Stephen King

– Öregem – mondta a Kölyök. – A Coors az egyetlen sör. Coorst pisálnék, ha tunnék. Elhiszed
ezt az avétos vakért?
A Szemétláda elhitte ezt az avétos vakért.
– Engem a Kölyöknek hínak. A lúizijánai Shreveportból származom. Figyejj csak! Ez a fenevad
nyerte Délen az összes nagy rodejó díját. Elhiszed ezt az avétos vakért?
A Szemétláda Ember azt mondta, hogy el, és ivott még egy meleg sört. Az adott körülmények
között ez látszott a legcélszerűbbnek.
– Hogy hínak, öreg?
– Szemétláda Embernek.
– Mija? – A halott babaszem egy szörnyű pillanatig megpihent Szemétláda arcán. – Viccelsz
velem? Senki se viccelhet a Kölyökkel. Jobb, ha elhiszed ezt az avétos vakért.
– Elhiszem – biztosította buzgón Szemétláda –, de akkor is így neveznek. Mert fel szoktam
gyútani az emberek szemétládáit, postaládáit és egyebeit. Az öreg Semple nyanya
nyugdíjszelvényét is felgyútottam. Ezért elküldték a javítóba. És én égettem fel a metodista
templomot az indianai Powtanville-ben.
– Télleg? – kérdezte boldogan a Kölyök. – Öregem, úgy hangzik, hogy te tök becsavarodtál.
Nincs ezzel semmi baj. Ez rendben. Én kedvelem az őrült embereket. Magam is őrült vagyok.
Éppen csak nem forgók. Szemétláda Ember, mi? Ez tetszik. Két bolond egy pár. A kibaszott
Kölyök és a kibaszott Szemétláda Ember. Pacsit, Szemét.
A Kölyök kezet nyújtott, és Szemétláda olyan gyorsan megszorongatta, ahogy csak tudta, hogy a
Kölyöknek mindkét keze a volánon lehessen. Kisüvítettek egy kanyarból, és ott hevert egy Bekins
kamion, amely majdhogynem teljes szélességében elzárta az országutat, és a Szemétláda az arca elé
kapta a kezét, készen rá, hogy azonnal átlendül az asztrálsíkra. A Kölyöknek arcizma se rándult. A
kupé vízibogárként farolgatott az országút bal oldalán, elsiklottak a teherautó kabinja mellett, még a
kocsi festése sem sérült meg.
– Ez közel volt – mondta Szemétláda, amikor meg tudott szólalni anélkül, hogy a hangja
remegett volna.
– Hé, öreg – mondta színtelen hangon a Kölyök. Azután egyik babaszeme ünnepélyes
kacsintásra csukódott, – Ne is mondd, majd én mondom Mit szólsz a sörhöz? Kibaszottul kassi, mi?
Szuper dolog ezzel menni az után a gyerekbringa után, nem?
– Tényleg szuper – felelte a Szemétláda Ember, és ismét nagyot kortyintott a meleg Coorsból.
Őrült volt, de annyira még nem, hogy vitatkozzon a Kölyökkel, amikor az vezet. Ments Isten.
– Hát, nincs értelme kerülgetni a kását – mondta a Kölyök, miközben hátranyúlt, hogy vegyen
egy doboz sört. – Asszem, ugyanoda tartunk.
– Én is úgy gondolom – felelte Szemétláda óvatosan.
– Ne hülyülj – mondta a Kölyök. – Nyugat felé. Egyenest a hegyibe. Hiszed ezt az avétos
vakért?
– Biztosan.
– Te is álmodtál arról a fekete repülőszerkós mumusról, mi?
– Úgy érted, a papról.
– Mindig úgy értem, ahogy mondom – felelte fahangon a Kölyök. – Ne te mondd nekem, te
pöcs, majd én mondom neked. Az egy fekete repülősruha, és a hapsin pilótaszemüveg van. Mint
egy John Wayne-filmben a második világháborúról. Olyan nagy a szemüveg, hogy nem látod azt a
genya pofáját. Rémes egy vén rejszmanfréd, mi?
– Ja – helyeselt Szemétláda, és kortyolt meleg söréből. A feje zsongani kezdett.
A Kölyök rágörnyedt a narancsszínű volánra, és egy vadászpilótát kezdett utánozni, nyilván egy
olyat, aki most keveredett tűzharcba a második világháborúban. A kupé riasztóan csalinkázott az út
egyik szélétől a másikig, miközben a hurkokat, zuhanórepüléseket és kanyarokat utánozta.
– Nyíííííuuuuu... e-e-e-e-e-e-e... ratatatata... kapd má el azt a kurva svábot... Kapitány! Banditák
tizenkét óránál! Fordítsd má oda azt a léghűtéses ágyút, te hülye pöcs... rata... ratatatata! Elkaptuk,
uram! Minden tiszta... Hűűűűjjjuuuu! Figyelem, fiúk! HŰŰŰŰjjjuuuu!