Stephen King

Gyengeelméjű, gondolta Nick. Én nem tudok beszélni, ő nem tud olvasni. Egy pillanatig
tökéletesen paff volt.
– Az ántiját, uram, maga ugyancsak jól elhasalt! – rikkantotta Tom Cullen. Bizonyos értelemben
most kérdezte először. – Hát nem? Az biztos is!
Nick bólintott. Eltette a noteszt és a tollat. Egyik kezével befogta a száját, és megrázta a fejét.
Begörbített tenyerét a füléhez emelte, és újra megrázta a fejét. Bal kezét a torkára helyezte, és
megrázta a fejét.
Cullen értetlenül vigyorgott. – Fáj a foga? Egyszer nekem is fájt. A mindenit, de sajgott! Az
biztos is!
Nick megrázta a fejét, és újra végigment a némajátékon. Cullen ez alkalommal fülfájásra
gyanakodott. Nick az égre emelte a kezét, és odament a biciklijéhez. A festék lepattogzott róla, de
sértetlennek látszott. Fölszállt, kicsit tekert vele az úton. Igen, ez rendben van. Cullen boldogan
mosolyogva kocogott mellette. A tekintete el nem engedte volna Nicket. Legalább egy hete senkit
sem látott.
– Nem szeretne beszélgetni? – kérdezte, de Nick nem nézett körül, és nem úgy tűnt, mintha
hallaná. Tom megrángatta az ingét, és megismételte a kérdést.
A biciklis ember a szájára tette a kezét, és megrázta a fejét. Tom elkomorodott. Az ember most a
lábtámaszra döntötte a biciklit, és a kirakatokat bámulta. Úgy tűnt, megtalálta, amire szüksége van,
mert föllépett a járdára, azután odament Mr. Norton patikájához. Ha be akar menni, akkor nincs
szerencséje, mert a bolt zárva van. Mr. Norton elhagyta a várost. Körülbelül mindenki más is bezárt,
és elhagyta a várost, kivéve a mamát és a barátnőjét, Mrs. Blakelyt, de ők mindketten halottak.
A nem beszélő ember most az ajtót próbálgatta. Tom megmondhatta volna, hogy hiába, még
akkor is, ha a NYITVA felirat lóg az ajtón. A NYITVA felirat hazudik. Ami nagy baj, mert Tom
boldogan ivott volna egy fagylaltos szódat. Sokkal jobb, mint a whisky, amelyiktől először jól
érezte magát, azután elálmosodott, végül úgy fájt tőle a feje, hogy majd' kettéhasadt. Lefeküdt, hogy
elmúljon a fejfájás, de egy csomó bolondságot álmodott egy emberről, aki pont olyan fekete
ruhában volt, amilyenben Deiffenbaker tiszi szokott járni. A fekete ruhás ember végigkergette az
álmain. Tomnak úgy tűnt, hogy ez egy nagyon rossz ember. Kizárólag abból az egy okból ivott,
mert nem volt szabad, a papa is azt mondta, a mama is, de most mindenki elment, hát miért ne
próbálná ki? Megteheti, ha akarja.
De mit csinál most a nem beszélő ember? Fölveszi a szemétkosarat a járdáról és... mit csinál?
Betöri Mr. Norton kirakatát? RECCS! A mindenit, kutya legyen, ha nem! Most benyúl, kinyitja az
ajtót...
– Hé, uram, ezt nem teheti! – kiáltotta Tom, felháborodástól és izgalomtól reszkető hangon. –
Ezt törvénytelen! H-O-L-D és ez annyit tesz, hogy törvény-telen. Nem tudja, hogy...
De az ember már bent volt, és még csak meg sem fordult.
– Maga talán süket? – kiáltotta sértődötten Tom. – Az biztos is! Maga...
Elhallgatott. A lelkesedés és izgalom eltűnt az arcáról. A robotból ismét kihúzták a dugót.
Mayben megszokott dolog volt, amikor Csoki Tom így viselkedett. Ment az utcán, kicsit kerekded
skandi arcán az örökös boldogsággal nézegette a kirakatokat, aztán egyszer csak földbe gyökerezett
a lába, és kikapcsolt. Valaki fölkiáltott "Ott jön Tom!" és máris kitört a nevetés. Ha a papával volt,
az öreg összevonta a szemöldökét, és oldalba könyökölte Tomot, sőt többször a vállára csapott,
vagy hátba vágta, amíg Tom magához nem tért. De Tom papáját egyre kevesebbszer lehetett látni
1988 elejétől, mert összeállt egy vörös fejű pincérnővel, aki a Boomer Bár & Grillben dolgozott.
DeeDee Packalotte-nek hívták (de sokat viccelődtek a nevével!), és úgy egy éve megpattant Don
Cullen-nel. Csak egyszer látták őket egy olcsó bolhafészekben innen nem messze, az oklahomai
Ökrödben, de az volt az utolsó alkalom.
A legtöbben Tomnak ezeket a hirtelen kikapcsolásait a gyengeelméjűség újabb jelének
tekintették, holott több köze volt a normális gondolkodáshoz. Az ember gondolkodási folyamata a
dedukción és az indukción alapul (legalábbis a lélekgyógyászok így mondják), míg a szellemileg
visszamaradott egyének képtelenek ezekre a deduktív és induktív ugrásokra. Valahol a mélyben
vannak vonalak, ahol rövidzárlat keletkezett, elromlottak a kapcsolók. Tom Cullen nem volt