Stephen King

20. FEJEZET
A KIKÖTŐPART volt Ogunquit legrégibb szállodája. A kilátás nem olyan jó innen, amióta
felépítették az új jachtklubot a másik oldalon, de a mostanihoz hasonlatos délutánon, amikor az ég
szaggatott viharfelhőktől ragyás, még így is elég szép a látvány.
Frannie legalább három órája ült az ablaknál, és levelet fogalmazott Grace Duggannek, egy
gimnáziumi barátnőjének, akiből most lesz Smith. Nem vallomásos levél volt, amelyben elmeséli
terhességét, vagy az anyjával lezajlott jelenetet – ha ilyesmiről írna, csak magát nyomasztaná,
egyébként is feltételezte, hogy Grace-t hamarosan értesítik a saját forrásai a kisvárosban. Csupán
egy barátságos levéllel próbálkozott. A biciklikirándulásról, amelyet májusban tettünk Jess-szel
Rangelybe, Sam Lothrop és Sally Wenscelas társaságában. A biológia záróvizsgáról, ahol
szerencsém volt. Peggy Tate (egy másik gimnáziumi barátnő és közös ismerős) új munkájáról, aki
épp most lett szenátusi kifutó. Amy Lauder küszöbönálló esküvőjéről.
Ez a levél sehogy sem hagyta magát megírni. Része volt ebben a nap érdekes pirotechnikai
játékainak is – hogyan írhatna valaki, miközben kis viharfelhők jönnek-mennek a víz fölött? Mi
több, a levélben felsorolt hírek sem látszottak teljesen őszintének. Kissé elcsúsztak, mint a kés a
kézben, amellyel magadat vágod meg, ahelyett hogy célodnak megfelelően a krumplit hámoznád
meg vele. A biciklikirándulás vidám volt, de ő és Jess nincsenek többé vidám nexusban. Csakugyan
szerencséje volt a BY-7 záróvizsgán, de annál pechesebb volt azon a biológia záróvizsgán, amely
igazán számít. Sem ő, sem Grace nem voltak különösebben odáig Peggy Tate-ért, Amy közeledő
násza pedig Fran jelenlegi állapotában sokkal inkább tűnt betegesen rossz viccnek, mint vígságra
való alkalomnak. Amy megy férjhez, de nekem lesz gyerekem, hahaha!
Mivel érezte, hogy be kell fejeznie a levelet, ha nem akar tovább viaskodni vele, ezt írta:
Nekem is megvannak a magam bajai, ó, de mennyire, de egyszerűen nincs kedvem mindent
leírni. Éppen elég baj az, hogy gondolnom kell rájuk! De remélem, hogy negyedikén találkozunk,
hacsak a terveid nem változtak meg legutóbbi leveled óta. (Egy levél hat hét alatt? Kezdtem arra
gyanakodni, öreg, hogy valaki lecsapta az író ujjadat!) Majd ha találkozunk, mindent elmesélek.
Fixen rám férnének a tanácsaid. Higgy bennem, és én is hiszek benned,
Fran
A szokott színpadias/nevetséges stílusban kanyarította alá a nevét, félig kitöltve a megmaradt
fehér helyet a levélpapíron. Már ettől nagyobb szélhámosnak érezte magát, mint valaha. Az
összehajtott levelet a borítékba tette, megcímezte, és nekitámasztotta a tükörnek. Ezzel végzett.
Na. Mi van még?
A nap ismét elborult. Fölállt, és nyugtalanul körbejárt a szobában, azon gondolkodva, hogy ki
kellene mennie a szabadba, mielőtt újra rákezd az eső, de hova menjen? Moziba? Az egyetlen új
filmet már látta a városban. Jess-szel. Menjen Portlandbe ruhákat nézegetni? Ne vicceljünk. Az
egyetlen fazon, amit mostanában nézhetne, az, aminek gumírozott dereka van. Amiben hely van
kettőnek.
Három telefonja volt ma, az első jó, a második közömbös, a harmadik rossz. Bárcsak fordítva
jöttek volna. Eleredt az eső, ismét elsötétítve a vitorláskikötő mólóját. Elhatározta, hogy sétál egyet,
pokolba a közeledő zivatarral. A friss levegőn, a nyári nedvességben talán jobban érzi magát. Meg
is állhat valahol egy pofa sörre. A boldogság egy palackban. Vagy legalább egyensúly.
Elsőnek Debbie Smith hívta Sommersworthből. Nagyon fog örülni Frannak, mondta szeretettel.
Sőt szüksége van rá. A három lány közül, akikkel megosztotta a lakást, az egyik májusban
elköltözött, mert titkárnői munkát kapott egy raktározó cégnél. Ő és Rhoda nem bírják fizetni a
bérleti díjat harmadik nélkül. – Ráadásul mindketten nagy családból jöttünk – folytatta Debbie. –
Bőgő csecsemők nem izgatnak.