Stephen King

magasságából a kemény földre. De ez nem következett be – hála Istennek –, most pedig büszkén
állt előtte a fiú: fűzöld lábbal, fehér karral, vörös vállal.
– Miért bajlódtál azzal, hogy lehozd a festéket? – kérdezte Fran kíváncsian.
– Nem akartam fönt hagyni. Öngyulladást okozhat, és akkor elveszítjük a jelzésünket. – A lány
ismét arra gondolt, milyen eltökélt a fiú, nem akar kihagyni egyetlen ütést sem. Kicsit ijesztőnek
találta.
Fölnéztek a pajta tetejére. A friss festés valósággal villogott a fakózöld zsindelyen, azokra a
szövegekre emlékeztette Frant, amelyeket néha látni Délen a csűrök tetején: – MENTS MEG,
JÉZUS, KÜLÖNBEN MEGESZNEK A VERES INGYÁNOK! Harold ezt írta:
ELMENTÜNK A VERMONTI STOVINGTONBA,
A JÁRVÁNYKÖZPONTBA
AZ US1-ES ÚTON WELLSIG
AZ ÁLLAMKÖZI 95-ÖSÖN PORTLANDIG
AZ US 302-ESEN BARRE-IG
A 89-ES ÁLLAMKÖZIN STOVINGTONBA
OGUNQUITET 1990. JÚLIUS 2-ÁN HAGYTUK EL
HAROLD EMERY LAUDER
FRANCES GOLDSMITH
– Nem tudom a középső nevedet – mentegetőzött Harold.
– Jó ez így – felelte Frannie, aki még mindig a feliratot nézte. Az első sort közvetlenül a
tetőablak alá írták; az utolsót, az ő nevét közvetlenül az esőcsatorna fölé. – Hogy tudtad odaírni az
utolsó sort? – kérdezte.
– Nem volt nehéz – felelte öntudatosan a fiú. – Kicsit le kellett lógatnom a lábamat, ennyi az
egész.
– Ó, Harold. Miért nem csak a saját nevedben írtad alá?
– Mert mi csapatot alkotunk – felelte, azután kicsit félénken nézett rá. – Talán nem?
– De, azt hiszem... amíg meg nem ölöd magad. Nem vagy éhes? A fiú arca fölragyogott. – Mint
a farkas.
– Akkor menjünk enni. Kenek egy kis babaolajat a leégett bőrödre. Föl kéne venned az ingedet,
Harold. Nem fogsz aludni ma éjjel.
– Jól fogok aludni – felelte a fiú, és rámosolygott. Frannie visszamosolygott. Konzervet és Kool-
Aidet vacsoráztak (Frannie keverte, cukrot is tett bele), majd később, amikor sötétedni kezdett,
Harold átment Frannie házához, és valamit cipelt a hóna alatt.
– Amyé volt – mondta. – A padláson találtam. Azt hiszem, akkor kapta mamáéktól, amikor
befejezte az alsós gimit. Fogalmam sincs, működik-e, de a vasboltból hoztam néhány elemet. –
Megveregette a zsebét, amelyben EverReady elemek dudorodtak.
Hordozható lemezjátszó volt, az a fajta, amelynek műanyag borítója van, és azért találták ki,
hogy a tizenhárom-tizennégy éves lányok kivihessék a strandra meg a fűre, ha buli van. Ezt a fajta
lemezjátszót 45-ös kislemezekre tervezték, amilyeneket az Osmonds, meg Leif Garret, John
Travolta, Shaun Cassidy készített. Fran jól megnézte, és érezte, hogy a szeme megtelik könnyel.
– Hát – mondta – nézzük, működik-e.
Működött. Csaknem négy órán keresztül ültek a dívány két végében, a kávézóasztalra állított
hordozható lemezjátszó mellett, és néma, szomorú igézetben úszó arccal hallgatták, amint egy
halott világ zenéje betölti a nyári éjszakát.