Stephen King

csapatok őriznek minden helyet, ahol meg lehetne kísérelni a menekülést. Egy asszony attól
rettegett, hogy a patkányok kijönnek a földalattiból, és átveszik az uralmat a világ felett, ami
kínosan emlékeztette Larryt a saját gondolataira hazatérésének első napján. Egy fiatalember, aki
óriási zacskóból csokoládét majszolt, társalgási hangnemben közölte, hogy megvalósítja élete
vágyát. Elmegy a Yankee Stadionba, meztelenül körbefut a pályán, azután az alapponton kiveri. –
Ember, ilyen egyszer adódik az életben – mondta Larrynek mindkét szemével kacsintva, azután
elballagott, csokiját majszolva.
Sokan betegek voltak a parkban, de nem sokan haltak meg itt. Talán olyan kínos gondolataik
támadtak, hogy az állatokkal kajáltatnák fel őket vacsorára, így hát elbújtak a négy fal közé, amikor
érezték, hogy közeledik a vég. Larrynek csupán egyetlen találkozása volt a halállal ezen a
délelőttön, és az az egy is több volt annál, mint amit kívánt. Fölballagott az Egyes Számú Ösvényen
a vécéhez. Kinyitotta az ajtót, és ott egy vigyorgó hulla ült, akinek az arcán férgek araszoltak
fürgén, kezét meztelen combján nyugtatta, és beesett szemével egyenesen Larryre meredt.
Émelyítően édeskés szag robbant ki a fülkéből, mintha ez az ülő alak rothadó bonbon lenne, édes
nyalánkság, amely a zűrzavarban a legyekre maradt. Larry becsapta az ajtót, de elkésett:
kikívánkozott belőle a reggeli kukoricapehely, és addig öklendezett, míg a végén attól félt, hogy
valami megszakad benne. Isten, ha ott vagy, imádkozott, miközben ismét az állatkert felé
botladozott, ha ma fogadóórád van, Nagy Csávó, akkor én azt kérem, hogy ma már ne kelljen több
ilyet látnom. Éppen elég rosszak a bolondok, de ez már több, mint amit el tudok viselni. Nagyon
köszönöm.
A padon ülve (a szörnykiáltó hallótávolságon kívül került, legalábbis ideiglenesen) azon kapta
magát, hogy az öt évvel ezelőtti World Seriesre gondol. Jólesett emlékezni, mert most úgy tűnt,
hogy ez volt az utolsó idő, amikor maradéktalanul boldognak érezte magát, fitt volt, az elméje
pihent, és nem dolgozott maga ellen.
Ez közvetlenül azután történt, hogy szétváltak Rudyval. Állati ócska, piti ügy volt az a szétválás,
és ha még egyszer találkozik Rudyval (sose fog, sóhajtotta az elme), akkor bocsánatot kér tőle.
Leborul és megcsókolja a cipője orrát, ha Rudynak erre van szüksége ahhoz, hogy minden a régi
legyen.
Nekivágtak az országnak egy ziháló, öreg, 1968-as Mercuryval, amelynek a sebességváltója
megboldogult Omahában. Onnantól kezdve néhány hétig dolgoztak, azután nyugat felé stoppoltak,
majd újfent dolgoztak néhány hetet, hogy tovább stoppolhassanak. Egy ideig egy nyugat-nebraskai
tanyán dolgoztak, közvetlenül Nyugat-Virginia alatt, és egy éjjel Larry hatvan dollárt vesztett
pókeren. Másnap kölcsönkért Rudytól, hogy ne legyen pénz nélkül. Egy hónappal később
megérkeztek L. A.-be, és Larry kapott állást elsőnek – már ha állásnak lehet nevezni, ha az ember
minimálbérért mosogat. Egy este, úgy három héttel később, Rudy megpendítette a kölcsön témáját.
Azt mondta, találkozott egy pasassal, aki egy igazán jó munkaközvetítő irodát ajánlott neki, amelyik
mindig szerez melót, de ennek a díja huszonöt dollár. Ami történetesen éppen megegyezik azzal az
összeggel, amelyet a pókerjátszma után kölcsönzött Larrynek. Rendes körülmények között, mondta
Rudy, sohasem említette volna, de...
Larry tiltakozott, hogy már visszafizette a kölcsönt. Kiegyenlítette a számlát. Ha Rudy huszonöt
dollárt akar, az rendben van, de reméli, nem igyekszik tőle kétszer bevasalni ugyanazt a kölcsönt.
Rudy azt mondta, hogy nincs szüksége adományra; azt a pénzt akarja, ami jár neki, és nem
érdekli Larry Underwood dumája. Jézusom, mondta Larry, és igyekezett derűsen nevetni. Rudy, azt
azért sohasem hittem volna, hogy nyugtát kell kérnem tőled. Úgy látszik, tévedtem.
Egyre jobban elfajult a vita, már-már ökölre mentek. Végül Rudy arca kivörösödött. Ez vagy te,
Larry, üvöltötte. Ez vagy te. Ilyen vagy te. Mindig azt gondoltam, sohasem tanulom meg a leckét,
de azt hiszem, végre mégiscsak sikerült. Baszd meg, Larry!
Rudy elrobogott, Larry követte az olcsó panzió lépcsőházába, miközben előásta a pénztárcáját a
farzsebéből. Három tízes lapult szépen összehajtva a titkos rekeszben a fényképek mögött, ezeket
Rudy után dobta. Nesze, te kis hazug pöcs! Szedd csak föl! Szedd össze a rohadt pénzedet!