studia iuvenum iurisperitorum - PTE Állam- és Jogtudományi Kar ...

Újszülött-ölések egyetemes jogtörténeti és családszociológiai vizsgálata
V. Újszülöttölések a Dél-dunántúlon 1881-1902 között
A BML-ban őrzött, 1881-1902 között keletkezett büntető-periratokban föllelhető
adatokat áttanulmányozván és összegezvén az elkövetők portréjának megrajzolása
kapcsán a következő megállapításokat tehettem.
A vádlottak többségükben egyedülálló nők (hajadonok 60%, özvegyek 8%,
férjüktől külön élők 3%) voltak, akik egyedül követték el tettüket. Csupán kettő oly
esetet találtam, ahol 2 vádlott állt a bíróság előtt. Az elkövetők életkorát vizsgálva
megállapíthattam, hogy a vádlottak többsége fiatal volt. Köztük volt, aki 16 évesen
követte el e bűncselekményt. A legtöbb tettes a 21-25 év közötti korosztályból került
ki. Idősebb jóval, illetve egyre kevesebb. A vádlottak születési helye általában falu,
illetve kisebb lélekszámú város. Minden felekezet magáénak vallhatott elkövetőt –
hozzávetőlegesen az országos aránynak megfelelően. A legtöbb tettes gyermektelen
volt (52%). Jóval kevesebb egygyermekes (27%,) még kevesebb kétgyermekes
(18%) anya. A vádlottak többsége, majdnem 2/3 része, írni és olvasni sem tudott. Az
elkövetők közt találunk cselédeket (31%), szolgálókat (31%), napszámosokat (23%),
illetőleg földművelőt (4%), kisegítő családtagot, segédmunkást (4%). Összegzésem
eredménye megegyezik Lalou megállapításaival. Az újszülött-ölést a Dél-
Dunántúlon is általában szerény, vidéki környezetből érkezett, zömében 18-25 éves,
főként egyedülálló, írni, olvasni sem tudó, vagyontalan, többnyire paraszti munkát
végző, illetve cseléd, szolgáló, napszámos követte el. Helytállónak kell tartanunk azt
a megállapítást, miszerint az újszülött-ölés a „nyomor bűncselekménye”.
Az ítéletek „okozatolási” részéből alaposabb ismereteket szerezhetünk az
elkövetés körülményeiről is. Legtöbben egyszerűen megfojtották újszülöttjüket
(38%). Így K. Juli, akinek „ujdonszülött gyermeke élve jött a világra, rövid ideig élt
is, halálát a nyak szorítása, elcsavarása, a nyakcsigolyák törése által okozott fulladás
idézte elő”. Vagy A. Terézia, aki újszülöttjét „nyakánál megragadta, rőzse közé
dobta”, majd „több köteg rőzsével betakarta, sőt, […] ezután a gyermeket minden
segély nélkül” magára hagyta. 23 Mások az újszülött fejét verték kemény, súlyos,
vagy tompa tárggyal (17%). Több, „az iratoknál fekvő hulla-bonczolási
jegyzőkönyv illetve az arra fektetett orvos szakértői vélemény” állapítja meg, hogy
„az újszülött fején feltétlen halálos mély seb” volt található. Több újszülött halálát
okozta a „köldökzsinór el nem kötése” (14%). Néhányan egyszerűen élve földelték
el újszülöttjüket (17%). Volt olyan is, aki „lúggal telt fazékba tette az újszülöttet”
(4%), s akadt olyan is, aki a pincében található „meszes hordó alá tette”, illetőleg
„zsákba rejtette” a magatehetetlen csöppséget (7%). Egy Ítéletben olvasható, hogy
„az ujdonszülött orrán s száján horzsolások, nyakán pedig az odaszorítás folytán
kézzel való szorítás nyomai találtattak” Elmondható tehát, hogy a tettesek
rendszerint semmivel nem indokolható, különös, szükségtelen brutalitással ölték – s
tegyük hozzá ölik meg ma is – újszülöttjüket. Egyetlen esettel találkoztam, ahol az
anya a létra hatodik fokáról esett le, jutott eszméletlen állapotba, szült meg, s tiport
újszülöttje fejére. A bíróság őt nem találta bűnösnek. Feltűnő, hogy az áldozatok
közt csaknem kétszer annyi lánykát (46%) találunk, mint fiúcskát (21%). Igen sok
23 BML III. 1-260. IV. 2-8. V. 3-276 d. B. 16.482/1882
35