studia iuvenum iurisperitorum - PTE Állam- és Jogtudományi Kar ...

Deception detection
segíti a nyomozók munkáját? A kihallgatások során gyakran követik el azt a hibát a
nyomozók, hogy hisznek az olyan előítéletekben, mint hogy a bűnös terhelt nagyobb
valószínűséggel mutat idegességet. Egy másik esetben pedig a kérdező feltételezi,
hogy a terhelt ugyanolyan mentális állapotban van, amiben ő szeretné, hogy legyen.
Például: „ha én lennék a terhelt és szembesítenének ennyi bizonyítékkal, biztos,
hogy összetörnék” sztereotípia. Vagy a kérdező feltételezi, hogy a terhelt állapota a
tipikus bűnözőének felel meg, tipikus bűnöző gondolkodású. A bűnös terhelt gyakran
rendelkezik kizárólagos, vagy extra tudással a bűncselekményről, és ha ez a
tudás nyilvánvalóvá válik a kérdező előtt, feltételezhető, hogy az adott személy az
elkövető. A bűnös és ártatlan terheltek viselkedésében tehát különbséget lehet tenni
a bűncselekményhez való viszonyuk, a bűncselekményről való információik által.
Az mindenképp leszögezhető az elmondottakkal kapcsolatban, hogy ha a kérdező
sztereotípiáktól elfogult, ez azt eredményezi, hogy a kihallgatás vallomásorientált
lesz.
Az önszabályozás pszichológiája kifejezés arra utal, hogy az emberek adott szituációban
milyen módon kontrollálják a viselkedésüket. Az emberek céljaik elérése
érdekében önkorlátozó stratégiákat használnak, amelyek gyakran nem is tudatosak,
megfontoltak. A tanulmány alapjául szolgáló dolgozatban azonban, csupán a tudatos
önszabályozási technikákkal foglalkoztam, amelyeket valamilyen fenyegető szituáció
idézheti elő, mint például az, ha valaki nem tudja mi vár rá a közeljövőben. A
terhelt a közelgő kihallgatást ilyen fenyegetésként élheti meg, mivel nem tudja, hogy
a nyomozók mennyit tudnak az esetről. Az ember normál körülmények között megérzi
a fenyegetést és ekkor több önszabályozó módszert választhat, de valamennyi
célja a kontroll helyreállítása. A viselkedési módszer alkalmazója teljes egészében
megpróbálja elkerülni a fenyegetést azzal például, hogy elhatározza, nem szólal meg
a kihallgatás során. A megismerő módszer esetén pedig megpróbál egy számára
ártalmatlan részletére összpontosítani az esetnek.
A pszichológiai bűnösséggel és ártatlansággal foglakozva egy bizonyos szintig
úgy tűnhet, hogy mind a bűnös, mind az ártatlan terhelt hasonló, tekintettel a közelgő
interjú fenyegetettségére és arra a stresszre, hogy bűnösnek ítélik. Egy ponton
azonban különböznek: a kapcsolatukban, amely a bűncselekményhez köti őket (pl.:
hogy történt a cselekmény, milyen fegyvert használtak, azt hol hagyták stb.). A fenyegetést
nem a tudás jelenti önmagában, hanem az, hogy ez a tudás a kihallgató
számára nyilvánvalóvá válik, ennek a kellemetlen ingernek a hatása pedig megjelenhet
a terhelteken. Ezért feltételezhető, hogy a bűnös terheltek több időt töltenek
azzal, hogy megpróbálják kideríteni milyen terhelő bizonyítékokkal rendelkeznek a
hatóságok. Teszik mindezt azért, hogy ez alapján felkészülhessenek a kérdésekre,
amelyekkel a kihallgatás során szembesítik majd őket. Ebben a folyamatban a bűnös
terhelt előre eldönti, mely kérdésekre fog válaszolni, melyekre fog tagadni, illetve
milyen kérdéseket próbál elkerülni. 32
Mind a terheltekkel, mind a tanúkkal kapcsolatban elmondható, hogy a megtévesztés
felderítése azért sem könnyű feladat, mert sok általános tévhit, elfogultság,
32 Granhag Par Anders – Maria Hatrwig: A new theoretical perspective on deception
detection on the psychology of instrumental mind-reading. John Jay College of Criminal
Justice, New York, USA 2008. 190-193. o.
367