KING

csomagolópapírt. Csupán a szökdécselve haladó papír
zizegését és a pizzás kisteher laza motorszelepeinek
ziháló lüktetését lehetett hallani.
Col mindentudó mosolya halványulni kezdett.
– Ugorj be, Eddie – mondta Jack oda se nézve. –
Járunk egyet.
– Hová? – kérdezte Eddie, noha tudta.
– Balazarhoz. – Jack még mindig nem nézett rá.
Egyetlenegyszer megfeszítette volánt markoló kezét.
Jobb kezének győrősujján megcsillant a vastag,
tömör aranygyőrő, amelybe óriás rovarszemként
dudorodó ónixkövet foglaltak. – Tudni akarja, mi van
az árujával.
– Megvan. Biztonságban.
– Remek. Akkor senkinek sem kell aggódnia –
mondta Jack Andolini, és továbbra sem nézett rá.
– Inkább fölmennék elıször – mondta Eddie. –
Szeretnék átöltözni, beszélni Henryvel...
– És hogy el ne felejtsd belıni magad! – tette hozzá
Col, és kivigyorította sárga lófogait. – Csak nincs
mivel, kisöcsém!
Dad-a-csem?, gondolta Eddie agyában a harcos, és
mindketten megborzongtak kissé.
Col észrevette a borzongást, és a mosolya tovább
szélesedett. Ó, helyben vagyunk végre, mondta a
mosoly. A jó öreg drogos nyüzsi! Egy percig már
aggódni kezdtem, Eddie! A szélesedı mosolyban
feltáruló újabb fogak egyáltalán nem javították a
korábbi összképet.
– Miért?
– Mr. Balazar úgy gondolta, jobb, ha tiszta lakásban
vagytok – mondta Jack oda se nézve. Továbbra is a
világot tanulmányozta, bár egy kívülálló lehetetlennek
tartotta volna, hogy ilyen ember képes legyen rá. –
Arra az esetre, ha adódna valami.
– Mondjuk, illetık szövetségi házkutatási parancscsal
– tette hozzá Col. Az arca lelógott és vigyorgott.