KING

– Fogd ezt – mondta Roland, és odaadta a ruháit. –
Ha mást nem is, a cipıdet vedd föl. Megvágtad a
lábadat.
Kint a járdán két plexiüveg arcvédıt, zubbonyt,
golyóálló kevlarmellényt viselı rendır bezúzta a
Torony ajtaját. A fürdıszobában Eddie (akin semmi
más nem volt, csak az alsónadrágja meg az Adidas
cipı) egyenként odaadogatta a Keflexeket Rolandnak,
aki beletette Eddie farmerjének zsebeibe. Amikor
valamennyit biztonságba helyezték, Roland ismét
átkarolta Eddie nyakát, aki pedig újra megfogta az ı
bal kezét. Hirtelen ott sötétlett az ajtó téglalapja.
Eddie érezte, amint a szél abból a másik világból
hátrafújja csapzott haját a homlokából. Hallotta a
kavicsos parton végighömpölygı hullámokat. Érezte
az erıs tengerszagot. Mindennek ellenére, a fájdalom
és a gyász ellenére hirtelen látni akarta azt a Tornyot,
amelyrıl Roland beszélt. Nagyon akarta. Henry
halálával mi maradt neki ebben a világban? A szülei
meghaltak; három éve, amióta komolyan rákapott az
anyagra, nem volt egy stabil csaja, csak a ribancok,
hernyósok, kokósok szakadatlan sora. Egy se volt
normális. Baszd meg az ilyen életet.
Átléptek, Eddie még egy kicsit meg is elızte
Rolandot.
A másik oldalon hirtelen újabb didergés, kínzó
izomrángás kötötte görcsre, a heroinelvonás elsı
komoly tünete. Jöttek vele az elsı riadt, utólagos
megfontolások.
– Várj! – ordította. – Egy percre vissza akarok
menni! Az íróasztala! Az íróasztal a másik irodában!
Az anyag! Ha Henryt kábítózták, akkor lennie kell ott
még narkónak! Heroinnak! Kell! Kell!
Könyörögve nézett Rolandra, de a harcos arca
kıkemény volt.
– Életednek ez a szakasza véget ért, Eddie –
mondta, és kinyújtotta a bal kezét.