KING

harcos, ha ez igazi nevetés volt!
Hogy lehet ilyen ostoba ez a férfi, akinek elméje
ideiglenes tartózkodási helyet adott az ı ka-jának?
Persze többek között a szer miatt, amit bevett... az ı
világában ez lehet a sátánfő egyik változata. Az egyik,
de nem az egyetlen. Nem olyan puhány és
figyelmetlen, mint a többiek, de idıvel azzá válhat.
Azért ilyenek, mert a fényben élnek, gondolta
hirtelen. A civilizáció fényében, és neki azt tanították,
hogy mindenekfölött ezt imádja. Olyan világban élnek,
amely nem változik.
Ha ebben a világban ilyenné válnak az emberek,
akkor Roland maga sem tudta, nem kedveli-e jobban
a sötétet. „Ez még azelıtt volt, hogy a világ
megváltozott", mondogatták az ı világában az
emberek, mindig ugyanazzal a gyászos
szomorúsággal... ám ez a bánat talán nélkülözte az
alapot és a megfontolást.
A lány azt hitte, hogy a fogoly/én – fegyvert akar
rántani, amikor lehajolt a papírokért. Látván, hogy
csak iratok, megnyugodott, és ugyanazt csinálta, amit
a többiek, mielıtt a jármő ismét földet érne. Most
beszélgetnek és nevetgélnek a barátnıjével, de az
arcukkal – fıleg az övével, a fémcsöves lányéval – baj
van. Beszélgetnek, idáig rendben, de a nevetést csak
tettetik... mégpedig azért, mert a fogolyról/rólam
beszélgetnek.
A légi jármő most a betonnak látszó sok hosszú út
egyikén gurult. A harcos elsısorban a nıket figyelte,
de azért a látótere szegélyén észlelte, hogy további légi
jármővek haladnak itt-ott, más utakon. Némelyik
lassan gurult, mások hihetetlen sebességgel,
egyáltalán nem úgy, mint egy jármő, hanem mint a
puskából vagy ágyúból kilıtt golyó, készülve, hogy
felszökkenjenek a levegıbe. Akármilyen
kétségbeejtıvé fajult a helyzete, lényének egy része
szeretett volna elırejönni és elfordítani a fejet, hogy