KING

térdeljenek, elétárva védtelen nyakukat, azután talpra
álltak, fogadták gratuláló csókját, és megengedték,
hogy elıször töltse meg a fegyvereiket. Kilenc héttel
késıbb Cort halott volt. Megmérgezték, mondták
némelyek. Két évvel a halála után kitört a végsı, véres
polgárháború. A vörös mészárlás elérte a civilizáció, a
fény, az ép elme utolsó bástyáját, és olyan hanyag
könnyedséggel söpörte el, mindazzal együtt, amit
erısnek hittek, mint a hullám a gyermek homokvárát.
Így hát ı maradt utolsónak, és talán csak azért élte
túl, mert gyakorlatiassága és egyszerősége
erısebbnek bizonyult természetének sötét
regényességénél. Megértette, hogy három dolog
maradt, ami számít: a halandóság, a ka és a Torony.
Ezek épp elég gondolkodnivalót adtak.
Eddie délután négy óra körül fejezte be történetét,
amikor már harmadik napja vándoroltak a jellegtelen
tengerparton észak felé. A part ugyanolyan volt.
Csupán akkor láthatták, hogy haladnak, ha kelet felé
néztek, ahol a főrészes hegycsúcsok felpuhultak és
laposodni kezdtek. Még dombokká is szelídülhetnek,
ha ık már eleget mennek észak felé.
Miután elmondta történetét, Eddie némaságba
süllyedt, és egy fél óráig vagy még tovább egyetlen szó
nélkül vándoroltak. Eddie idınként rásandított a
társára. Roland tudta, hogy ez gépies gesztus, Eddie
észre sem veszi a mozdulatát, mert még mindig
túlságosan el van foglalva magával. Azt is tudta, mire
vár: válaszra. Valamilyen válaszra. Bármilyen
válaszra. Kétszer ki is nyitotta a száját, csak azért,
hogy ismét becsukja. Végül pontosan azt kérdezte
meg, amire a harcos számított.
– Na? Mit gondolsz?
– Azt gondolom, hogy itt vagy.
Eddie megállt, csípıre tette az öklét. – Ez minden?
Ez minden?
– Ennyit tudok – válaszolta a harcos. Hiányzó ujjai