KING

fülkagylója a szájára tapad, idınként arrébb rándul,
amikor Eddie-re rájön egy újabb görcsroham. Ismét
mondja. – Észak. Fölfelé... fölfelé a parton.
– Honnan tudod?
– Tudom – suttogja.
Eddie ránéz. – Te bolond vagy – mondja.
A harcos mosolyog, megpróbál elájulni, ám Eddie
keményen pofon csapja. Roland kék szeme kinyílik,
és egy pillanatra olyan eleven, delejes a pillantása,
hogy Eddie elbizonytalanodik. Azután elmosolyodik,
vagyis inkább vicsorog.
– Igen, ájulj csak el – mondja –, de elıbb vedd be a
szeredet. Itt az ideje. A nap állása szerint legalábbis.
Azt hiszem. Sohasem voltam cserkész, így nem
tudhatom biztosan. De úgy sejtem, kábé annyi lehet.
Nyisd ki a szád, Roland! Tátsd ki szépen Eddie
doktornak, te emberrabló rohadék!
Roland kitátja a száját, mint csecsemı az anyai
kebelre. Eddie két pirulát tesz a nyelvére, azután
hanyagul vizet zúdít a szájába. A harcos sejti, hogy az
egyik keleti hegyi patakból származhat. Méreg is
lehet; Eddie nem képes megkülönböztetni a jó vizet a
rossztól. Másrészt viszont Eddie jól néz ki, és van
talán választása? Nincs.
Nyel egyet, köhög, majd' megfullad, miközben Eddie
közönyösen nézi.
Roland feléje nyúl.
Eddie próbál arrébb húzódni.
A harcos átható szeme parancsol.
Közelebb húzza magához, olyan közel, hogy érzi
Eddie betegségének bőzét, a fiú pedig érezheti az övét;
az elegy egyszerre émelyíti és kényszeríti ıket.
– Itt csak két választásunk van – suttogja Roland. –
Nem tudom, a te világodban hogy lehet, de itt csak
két választás van. Fölállsz és talán életben maradsz,
vagy meghalsz térden állva, lehajtott fejjel, a hónaljad
bőzével az orrodban. Ez nem... – görcsösen köhög. –